Többnyire pozitív tapasztalatokról számoltak be azok a nők, akik – előzetes közéleti szerepvállalás után – tanácsos vagy polgármesterjelöltek az RMDSZ helyhatósági választási listáin.
2020. szeptember 17., 00:022020. szeptember 17., 00:02
Az RMDSZ háromszéki nőszervezetének kezdeményezésére létrejött találkozón meghívottként részt vett Hegedűs Csilla, az RMDSZ nőszervezetének alelnöke, Kondor Ágota, aki két mandátumot már kitöltött szentgyörgyi tanácsosként, a kézdivásárhelyi helyi önkormányzati listán induló Fejér Melinda, Csog Gyöngyi, aki először jelölteti magát a baróti választásokon, illetve Bodó Enikő második mandátumára készülő kovásznai tanácsos, Antal Esztilla, aki a megyei önkormányzati listán áll befutó helyen, valamint az egyetlen háromszéki polgármesterasszony, Szotyori Angéla málnási elöljáró.
Ájgel Ágnes, a háromszéki nőszervezet elnöke elmondta, a találkozó lényege, hogy megmutassák, kis megyénkben, ahol élnek még a nőkre vonatkoztatott sztereotípiák, hogyan is élték meg eddigi közéleti szerepeiket a meghívottak.
Az elmúlt négy évben 9%-ban képviseltették magukat a nők a háromszéki önkormányzati testületekben, idén 13%-osra prognosztizálható a jelenlétük. Ebben nagy szerepe volt a nőszervezet által folytatott többéves meggyőző munkának, valamint annak a sok képzésnek, amelyet azért szervezett a közösségekben aktív nők számára, hogy a közéleti funkciókban kompetensnek és önbizalommal telnek érezzék magukat. Hegedűs Csilla adatai szerint országos szinten jelenleg 911 nő szerepel a listákon, legalább 378 befutó helyen, ami az elmúlt négy évhez képest 25%-os növekedést jelent. Ez bizonyítéka az RMDSZ nyitottságának, nem beszélve arról, hogy az egyetlen pártként vezette be a női kvótát a választmányokban.
Egyetértettek a jelenlevők abban a tekintetben, hogy a nőknek kellett a bátorítás és a képzés, hogy őket még most is jobban „mérik”, mint a férfi politikusokat, hogy támogató család nélkül nem lehet közéleti szerepet vállalni, mert a hosszú munkaprogram biztosan megváltoztatja a család életmenetét.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!