
Múlt héten hétfőtől péntekig a kreativitásé, filmezésé, kézműves alkotásoké és a mesterségeké volt a főszerep Csomakőrösön a Debreczi panzióban, ahol a fürdővárosi Lyukaskő egyesület megtartotta első KOVASZEM (Kovásznai Személyiségfejlesztő) táborát fiataloknak.
2017. szeptember 13., 00:052017. szeptember 13., 00:05
Múlt héten hétfőtől péntekig a kreativitásé, filmezésé, kézműves alkotásoké és a mesterségeké volt a főszerep Csomakőrösön a Debreczi panzióban, ahol a fürdővárosi Lyukaskő egyesület megtartotta első KOVASZEM (Kovásznai Személyiségfejlesztő) táborát fiataloknak.
A majdnem egyhetes táborban tett látogatásunkkor a fiatalok épp az általuk megírt forgatókönyveket játszották le a kameráknak. Szabó Levente, az egyesület elnöke elmondta: a tábor, ami a pár hónapja alakult egyesület első megmozdulása, azzal a céllal jött létre, hogy lehetőséget adjon a fiataloknak a filmezés, fotózás vagy épp a kézműves szakmák megismerésére. A kovásznai önkormányzat által pályázat útján támogatott táborban 20 fiatal vett részt, többségük fürdővárosi, de voltak Hargita, illetve Maros megyei ifjak is. A résztvevők életkora is változó volt, hiszen 4. osztályostól egészen első éves egyetemistáig terjedt.
A filmezés oktatásáról Tasnádi Levente, Demes Hanna és Szabó Levente filmes, vagy filmes tapasztalattal rendelkező személyek gondoskodtak. A kézműves részen a gyöngyfűzést Gecse Ildikó és Tasnádi Kinga népszerűsítették, míg a népi mesterséget, vagyis a fafaragást Demes Mihály és Ferencz Botond oktatták a résztvevőknek.
Kérdésünkre Ferencz Botond fafaragó és egyben az egyesület egyik alapítója elmondta: a fiatalok körében bőven akadtak olyanok, akik akár késő estig is faragtak, hogy elkészüljön az alkotásuk. Ferencz szerint ez már több mint siker, hiszen a fiatal nemzedékben is ez által sikerült tudatosítani a népi mesterség megőrzésének fontosságát. A megkérdezett fiatalok is nagyon elégedett voltak.
– Egyformán tetszett a faragás és a filmezés. Most, az öt nap után úgy érzem, nekem nem a kamera mögött, hanem az előtt van a helyem, mert nagyon szerettem eljátszani a megírt forgatókönyvet – mondta Gáspár Anna, aki Homoródremetéről érkezett Csomakőrösre.
Deák Zsolt, Fazakas Csongor és Hotváth Sinka Csaba kovásznai fiatalok is tapasztalatokkal gazdagodva zárták a tábort. Elmondásuk szerint mindenképp felébresztette bennük a filmezés iránti szikrát a KOVASZEM, és odahaza akár filmezéssel, akár videószerkesztéssel, de kamatoztatni fogják az itt tanultakat. Az egyesület vezetőségétől megtudtuk, hogy a KOVASZEM jövőben is folytatódna, akkorra is valami érdekes, fiatalokat mozgósító témát választanának. Addig is legközelebb október elején lesz újabb megmozdulása a Lyukaskőnek, amikor tanulást segítő kurzust tartanak, aztán az októberi megemlékezést is megszervezik, utóbbit a Communitas Alapítvány támogatásával.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!