A tök és a kukorica témájára épített őszi ünnepen a szervezők gyermekfoglalkozásokkal, vásári bolttal, lacikonyhával, vásári nyalánkságokkal és portékákkal várják az érdeklődőket.
2019. szeptember 26., 00:222019. szeptember 26., 00:22
Idén 28 őstermelő, 48 kézműves és iparművész, valamint 5 kereskedő kínálja portékáit a vásáron. A teret az elmúlt évekhez hasonlóan rendezkedik majd be, a foglalkozásokon a gyermekek garasokat gyűjthetnek, amelyeket a vásári boltban, különböző értékű tárgyakra válthatnak be.
A főtér színpadán a három nap alatt folklór műsorokra és koncertekre kerül sor, ahol a Folker zenekar Eszes Gyurka és az Ezmók dalait ismerheti meg a közönség. Fellépnek a Kincsek és a Heveder, a Junii Brașovului néptáncegyüttes és a Muzsikás együttes, a Zűrös Banda, a Bordó Sárkány Magyarországról. Napközben pedig vásártéri zene, folklór előadások, izraeli táncok és táncház szórakoztatja az arra látogatókat.
Az érdeklődőket minden nap 11 és 20 óra között hagyományos kirakodóvásár várja. Az idei vásár kulturális programját a magyarországi Zűrös banda zárja. Szervezők: Kónya Ádám Művelődési Ház, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!