Ostort a javából

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Czegő Zoltán

2021. február 04., 00:082021. február 04., 00:08

A vírusvilág legelején sem én voltam az ellenszegülés és az életbe való beletörődés egyetlen rozzant szobra. A többet és jobbat cselekvők, az igazat vallatók tömege már az első nap is sugallta s dörögte az elszánt önvédelem erejét. Arra nem gondoltam, hogy a gonosz szájhősök ismét megalázhatják szándékaikkal az Életet magát. Az imént hallgattam egy tájékoztatóban, hogy a világra szóló pusztulást emberek, milliárdokra pályázó, de már milliárdos unikumok tervezték és valósították meg, a jövedelem, az óriási bevétel érdekében. Nem lenne egyedi eset, sandítva vagy meredten figyelve két közelmúltbeli világháborúra. De hát…

A vád a hallott szövegben kit érint? A gyógyszergyárosokat-e, kereskedőket-e? Mert hiszen tételesen hangzik a vád, hogy az egész vírusvilágot csak kitalálták nyugaton vagy keleten. Vagy a Déli-sarkon a császárpingvinek. Hallom most az emberiség tömegének szemétdombjáról a vádat: mi magunk, emberek szándékoltuk és szerveztük ilyenre a világ rettenetét. És nyelvünk alatt rohangálnak a beszédhangzók, kezünkben kinyílik a bicska, súlyos ostorokkal keressük a vádlókat seggverés ügyében. Mert hiszen elhangzott jelenlétünkben is a trágyadombi előadó pulpitusról, hogy bizonyos körök és üzletemberek találták ki a koronavírust haszonszerzés céljával.

A haszonlesés régi jellemzője a „homo sapiens”-nek, az okos embernek. Hadd tegyem hozzá a másikat, melynek jelentése, hogy a pénznek nincs szaga. Pecunia non olet. Ha a tisztelt olvasó tudja, hol lelhető a szándékos vírusterjesztő, szólna már! És miféle ostort érdemel, aki szószékről hirdeti a járványba belefáradt emberek között a szándékos, megfontolt vírusteremtést és -terjesztést. Félni félnek a bátrak, a fiatalok is, de rettenetes nagy pofot vágni annak, aki föltűnési önvakargatásból művel ilyent – igazi lenne ám.

Akit a józan értelem vág pofán, de nagyon, az még gyógyulhat. Hadd segélje őt jóra ember s a Teremtő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés