Összehívják a B9-ek tanácskozását a júniusi NATO-csúcs előtt

Románia és Lengyelország szerint is szükség van a NATO keleti szárnyának további erősítésére az Ukrajnát ért orosz agresszió kapcsán, ezért a júniusi madridi NATO-csúcs előtt összehívják a Bukaresti Kilencek (B9) csúcstalálkozóját a keleti NATO-tagállamok álláspontjának összehangolása érdekében - jelentette be kedden Klaus Iohannis államfő Bukarestben, miután Andrzej Duda lengyel elnökkel tárgyalt.

Székely Hírmondó

2022. március 23., 08:032022. március 23., 08:03

Közös sajtótájékoztatójukon mindkét államfő támogatásáról biztosította Ukrajna, Moldova és Georgia európai integrációs törekvéseit. Úgy értékelték, az EU-nak tagjelölti státust kell biztosítania és minden segítséget meg kell adnia ennek a három országnak.

Iohannis elmondta: Lengyelország és Románia kölcsönösen küld katonákat az országaik területén szervezett NATO-missziókba, de a román elnök szerint a Fekete-tenger térségében fokozni kell a NATO katonai jelenlétét "szigorúan defenzív válaszlépésként" Oroszország agressziójára, mielőbb meg kell alakítani a NATO romániai harccsoportját - egyebek mellett ezt az álláspontot akarja képviselni a csütörtöki brüsszeli rendkívüli NATO-csúcson is, amelyen Joe Biden amerikai elnök is részt vesz.

"Lengyelországgal együtt a NATO alapvető rendeltetésének, a kollektív védelemnek a megerősítését szeretnénk. Ilyen értelemben Biden elnök európai látogatása és részvétele a két nap múlva esedékes észak-atlanti csúcstalálkozón a szövetségesek egységének és szolidaritásának bizonyítéka, és azt is jelzi, hogy az Egyesült Államok kiáll szövetségesei biztonságáért" - hangoztatta a román elnök.

Duda arról beszélt, hogy Oroszország példátlan agressziója egy független, szuverén állam ellen olyan új helyzetet teremtett, amely új NATO-koncepció kidolgozását teszi szükségessé. A lengyel elnök szerint a szövetségeseknek meg kell érteniük, mekkora fenyegetést jelent a világ békés országai számára az atomfegyverrel is rendelkező Oroszország, amely terjeszkedni akar.

"Nem akarunk ismét orosz érdekszférába kerülni! Volt már részünk benne, és nem akarjuk, hogy megismétlődjön" - hangoztatta a lengyel elnök.

Románia és Lengyelország uniós támogatást sürgetett Ukrajna uniós szomszédai számára is a menekültek százezreinek ellátásra. Duda Törökország példáját hozta fel, rámutatva, hogy a szíriai menekültválság idején az Európai Unió milliárdokkal segítette Ankarát.

"Természetesnek tartom, hogy ugyanilyen támogatást kapjanak azok az uniós tagországok is, amelyek most szembesülnek menekültáradattal az Ukrajnát érő orosz agresszió miatt" - mutatott rá a lengyel elnök.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés