Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
2019. szeptember 24., 00:082019. szeptember 24., 00:08
Tegnap délután a szentgyörgyi Stadion- és a Kórház utcák kereszteződésénél történt látványos közúti baleset. Egy személy sérült: az áldozat a helyszíni vizsgálatok szerint könnyebb sérülésekkel megúszta, tájékoztatott a megyei rendőrség szóvivője. A baleset az elsőbbség meg nem adása miatt történt.
Kiváló tanulók jelentkezését várják
Jelentkezhetnek a diákok a szentgyörgyi Tehetséggondozó Központba, a kérések elbírálása és a diákok felmérése jövő héten zajlik. Azok a tanárok, akiknek diákjai kiváló eredményeket értek el a megyei, országos és nemzetközi versenyeken, már letették a jelentkezési lapot.
A diákok reál, illetve humán szakra jelentkezhetnek, a kérésbe bele kell foglalni, hogy milyen versenyen, hányadik helyezést értek el, illetve motivációs levélre is szükség van az iratkozásnál. Erre a héten van lehetőségük a tanulóknak, szeptember 30-án pedig vizsgázni fognak, melynek során felmérik tudásukat, kreativitásukat és a motivációt is. A végleges eredményeket, október 2-án közlik. A kiírás szerint egy tanuló csak egy csoportba jelentkezhet, de második opciót is bejelölhet beiratkozáskor, mivel ha a teszteléskor jobb eredményt ér el, akkor átiratkozhat egy másik csoportba.
A képességfejlesztő órákat délutánonként tartják majd, heti hat órában, a magyar diákoknak a Székely Mikó Kollégiumban, a román anyanyelvűeknek pedig a Mihai Viteazul Főgimnáziumban.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!