Összeállt a Sepsi-SIC

2017. szeptember 07., 00:062017. szeptember 07., 00:06

Bemutatták tegnap délután a bajnoki címvédő Sepsi–SIC női kosárlabdacsapat keretét a 2017–2018-as szezonra. A nyílt edzéssel egybekötött eseményre, amelyet Sepsiszentgyörgy új multifunkcionális sportcsarnokában, a Sepsi Arénában tartottak, több száz szurkoló volt kíváncsi.

Rusz István, a Sepsi–SIC klub menedzsere bevezetőként bejelentette, hogy az új játék­idényben a kétszeres bajnok és kétszeres Románkupa-győztes együttes ezúttal három fronton mérkőzik meg, a román bajnokság és a Román-kupa mellett a női kosárlabda Európa-kupában is szerepel. Ezt követően sorra hívta be a pályára a csapat régi és új játékosait, majd a szakmai stábját.


A Sepsi–SIC kerete az új játék­idényre: Annemarie Gödri-Părău, Andreea Huţanu, Ancuţa Stoenescu, Kilin Tünde, Tyaunna Marshall, Adrienne Webb, Kovács Renáta, Teodora Neagu, Ružica Džankić, Nathalie Fontaine, Danielle Hamilton-Carter és Marina Kress. A bemutatásokat követően kezdetét vette a tréning is.


A lányok augusztus 21-én kezdték el a felkészülést napi két edzéssel, és most következik két edzőmérkőzés a Brassói Olimpia csapatával: ma 18 órától, valamint szombaton, szeptember 9-én 17 órától. Mindkét mérkőzésnek a Sepsi Aréna ad otthont. Vasárnap egyhetes körútra indul majd a Sepsi–SIC, amelynek keretében megmérkőzik a Cargo UNI Győr csapatával, illetve részt vesznek a Sió-kupán.


Úgy gondoljuk, hogy sikerült olyannokból csapatot összerakni, akik a sportpályafutásuk alatt olyan célokat értek el, amelyek megegyeznek a mieinkkel, nyilatkozta korábban Mikes Zoran vezetőedző a klub hivatalos honlapján. „Mindahányan már valamilyen bajnokságban dobogós helyezéseket értek el, illetve rendelkeznek nemzetközi tapasztalatokkal is mind válogatott, mind klubok szintjén”, emelte ki Mikes, aki reményét fejezte ki, hogy sikerül őket csapattá összekovácsolni, és minden szinten a lehető legjobb eredményt elérni. Ugyanakkor aláhúzta, hogy ugyanazzal a stábbal folytatja a munkát, akikkel az elmúlt év eredményeit sikerült elérni. A hamarosan rajtoló szezonban a klub vezetőségének részéről az elvárás a kosárlabdacsapattal szemben sem több, sem kevesebb, mint küzdeni a bajnoki cím megvédése érdekében, illetve egy tisztes helytállás a nemzetközi porondon. Az Európa-kupa alapszakaszában a Sepsi–SIC első mérkőzését idegenben, a lengyel Energa Toru csapatával fogja játszani október 12-én, majd egy héttel később Sepsiszentgyörgyön a török Hatay BB-t fogadja. 

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés