Egy biztos: még nem csalódott senki, legalábbis én erről nem tudok, ha valaki örömét látva maga is örvendezik. Tényleg, származhat-e hátránya valakinek abból, hogy felfedezi a környezetében lévők valami felett érzett örömét, elégtételét?
2022. november 24., 00:212022. november 24., 00:21
Tanárként, újságíróként rengeteg boldog emberrel találkoztam, akik minden áron szerették volna megosztani másokkal is a saját elégtételeiket, barátságból, munkahelyről, az utcán szerzett örömüket, s az érezheti igazán a magány súlyát, akit senki nem vesz észre, amikor az éppen örömmámorban úszik. Meggyőző példám is van erre.
Egyik nagyon elismert pedagógusunk drámaírói versenyen kitüntető díjazásban részesült, hazatérve, a vele egy tanári szobában tartózkodó, dolgozatokat javító, terveket készítő munkatársak közül senki nem kérdezte, mi is a helyzet azzal a drámaírói pályázattal? Pedig tudtak róla, mert néhány napot hiányzott is a díj átvétele miatt.
Valami ilyesmi járt az eszemben a kedd délután szervezett pedagógusi dicséretek elhangzásakor, amikor nyolcvan sepsiszentgyörgyi pedagógus részesülhetett az RMPSZ megyei és Sepsi-széki szervezete kezdeményezte elismerő oklevélben és könyvcsomagban. Ebben a megyeszékhely polgármesteri hivatala is támogatott. A Puskás Tivadar Szakközépiskola igazgatója, dr. Szőke Anna-Mária szeretettel üdvözölte a megjelenteket, s azt is, hogy ez a rendezvény visszakerült oda, ahonnan évekkel korábban elindult. Nagy Zoltán is köszöntötte az ünnepelteket az önkormányzat képviselőjeként. S öt Petőfi-vers bemutatásával próbáltunk ráhangolódni a nemsokára beinduló Petőfi-emlékév eseménysorozatára.
Hadd emeljem ki, hogy dr. Antalka Ágota az Apáczai-díjas könyve alapján a pedagógusi kiégésről beszélt igen meggyőzően és tényleg ékes nyelven. Incze Melinda magyartanár és Fail Tamás mérnök-aligazgató szavalatait, a Domokos Zsuzsa tanítónő váradis kisdiákjainak szereplését nagy szeretettel és tapssal fogadták a jelenlévők. Ünnepi hangulatot teremtett az is, hogy az országos RMPSZ-elnökség nevében átnyújthattam Szász Árpád nyugalmazott matematikatanárnak, volt főtanfelügyelőnek a szövetség 30. évfordulójára készült emlékérmet és elismerő oklevelet a Tudományos Tanács tagjaként végzett munkájáért. Színesítette a programot, hogy Hajdu Laura óvónő beszélt a Benedek Elek Napköziben készült filmről is. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy Kovászna megye RMPSZ-elnökeként átadhattam a nyolcvan elismerő oklevelet.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!