Országos tájékoztató kampányt indul az iskolákban a gyerekek biztonságával kapcsolatban

Biztonságból 10-es elnevezéssel országos tájékoztató kampányt indít a belügyminisztérium az iskolákban a gyerekek biztonságával kapcsolatban - nyilatkozta vasárnap Georgian Drăgan minisztériumi szóvivő.

Székely Hírmondó

2019. szeptember 09., 09:052019. szeptember 09., 09:05

A kampányban részt vesz a rendőrség, a határrendészet, a csendőrség, a katasztrófavédelmi főfelügyelőség, az emberkereskedelem ellen küzdő országos ügynökség, valamint a drogellenes ügynökség is. A kezdeményezés célja a tájékoztatás és ezáltal a gyerekeket érintő kockázatok csökkentése - mondta a szóvivő.

Hétfőtől a belügyi alkalmazottak mintegy 1500 tanintézetet keresnek fel, és többek között olyan témákról fognak beszélni a gyerekeknek, mint az iskolai erőszak vagy az emberkereskedelem. A kampány már ezen a hétvégén elkezdődött, szombaton és vasárnap elsősorban szülőknek szóló tevékenységeket tartottak a forgalmasabb városrészeken.

Georgian Drăgan arról is beszélt, hogy a leggyakoribb agresszióforma az iskolákban a lopás és a tettleges bántalmazás vagy egyéb erőszakoskodás, hozzátette azonban, hogy csökkenőben van az ilyen esetek száma.

A Román Rendőrség információs központjának vezetője, Ramona Dabija a téma kapcsán rámutatott, augusztus végétől több mint négyezer, a gyermekek szállítására használt járművet ellenőrzött a közlekedésrendészet. Az ellenőrzések során 291 olyan járművet állítottak meg, amelyiknek le volt járva a műszaki vizsgája, 268-nak pedig nem volt kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása.

"Holnap, az iskolakezdés alkalmával több mint 10 ezer rendőr lesz jelen a tanintézetek környékén" - tette hozzá Dabija.

Tíz tanácsot ad a tanévet kezdő diákoknak Miahi Fifor ügyvivő belügyminiszter a Facebookon.

A belügyi tárca ügyvivő vezetője szerint ahhoz, hogy a tanulók "tízesre vizsgázzanak biztonságból", először is virtuális "barátaikkal" és a közösségi hálón megosztott információkkal kapcsolatban kell óvatosaknak lenniük. "Ne dőlj be idegenek állítólagos jószándékának és a 'csak neked' szóló egyedi ajánlatoknak, amelyek ellenőrizhetetlen forrásból származnak!" - teszi hozzá a miniszter, aki arra is kéri az iskolásokat, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat; pénztárcájukat és mobiltelefonjukat pedig a belső zsebben tartsák.

Fifor az alkohol- és drogfogyasztástól is óva inti a fiatalokat.

"Utasítsd vissza, ha törvénytelen tevékenységre próbálnak rávenni! A tűz nem szórakozásra való! Ne provokálj se szóban, se viselkedéssel, és te magad se reagálj a provokációkra! Fordulj egy felnőtthöz, ha bajban vagy!" - szólnak a belügyminiszteri tanácsok.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés