A legfrissebb hivatalos egészségügyi adatközlés alapján Kovászna megye a nem kívánatos második helyre került Romániában a kanyarós fertőződések, megbetegedések számarányát illetően.
2024. április 26., 15:472024. április 26., 15:47
Április 21-ig – az illetékesek által figyelembe vett időszaktól kezdődően – Háromszéken 453 kanyarós megbetegedés került orvosi nyilvántartásokba, illetve a közegészségügyi intézet statisztikai adattárába, ez matematikailag 227,56 eset 100 ezer lakosra számítva. A megyében a legtöbb megbetegedést Székelyszáldobos és Árapatak községekben, Hete faluban, valamint Sepsiszentgyörgy Őrkő nevű lakótelepén jegyezték, ahol túlnyomórészt roma családok élnek. Az utóbbi helyszínen sajnos most is fertőző góc észlelhető sorozatos megbetegedésekkel.
A Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság tájékoztatója szerint a háromszéki kanyarós fertőzöttek 90 százaléka kórházi kezelésben részesült. A nyilvántartásokban szerepel 79 olyan gyermek is, akik a védőoltásra előírt életkort még nem érték el. A szakorvosok rámutattak, a kicsik zömmel elkerülhették volna a fertőződést és a megbetegedést, hogyha környezetükben, családjaikban a nagyobb gyermekek és a felnőttek kaptak volna korábban védőoltást. Igaz viszont – jelzi az igazgatóság tájékoztatója –, hogy a 453 fertőzöttből 30 részesült korábban kanyaró elleni védőoltásban, sőt, egyikük többször is. Öröm az ürömben, hogy Háromszéken az utóbbi időszakban nem jegyeztek súlyos eseteket, kanyaró okozta életveszélyes komplikációkat.
Az Országos Közegészségügyi Intézet járványtani ügyosztályának adatai szerint április 21-ig (a viszonyítási alapként szolgáló időponttól kezdődően) Romániában 13 113 kanyarós megbetegedést jegyzetek hivatalosan, a kórtérképen minden megye rajta van. Sajnos, a több mint 13 ezer beteg közül 14 életét vesztette (4 Brassó megyében, 2-2 Argeș és Giurgiu megyében, 1-1 Maros és Szeben megyében, 4 Bukarest fővárosban). Az egyik Giurgiu megyei áldozat 34 éves nő volt, halálát bizonyára közvetett módon okozta a kanyaró, ugyanis eleve tébécés, krónikus májgyulladásos és HIV-fertőzött SIDA-beteg páciensként szerepelt az orvosi nyilvántartásban.
Fotó: Dr. Fogolyán Kristóf Sürgősségi Kórház/Facebook
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!