2017. október 06., 00:212017. október 06., 00:21
Elődeink alakjának és tetteinek a felidézése nem csak erkölcsi kötelesség, hanem hosszú távon a siker záloga is. Mind egyénként, mind nemzetként, hiszen erényeikből és hibáikból egyaránt tanulni lehet, emberi tartásuk pedig minket is helytállásra kötelez. Az emlékezés a szellemi köldökzsinór, amely minket őseinkkel összeköt. Kimeríthetetlen energiaforrás, melyből mindennapi csatáinak sikeres megvívásához erőt meríthetünk. Önbecsülésünket és önérzetünket tápláló, bennünket hitünkben, magyarságunkban, emberségünkben, illetve szülőföldünkön megtartó gyökér. A múlt ismerete pedig az iránytű, mely megmutatja, merre kell tartanunk. Az alap, amelyre felépíthető a jövő.
Nem véletlen tehát, hogy ellenségeink át akarják írni a történelmünket, ki akarják törülni a tudatunkból. Lelki és szellemi fogódzók nélkül ugyanis ingatagokká, sebezhetővé, valamint kiszolgáltatottá vállunk. Szalmabábbá, melyet bármikor elsodorhatnak a változó irányú szelek. Önazonosság nélküli, az élet útjain vakon botorkáló, ingatag személyekké.
Van tehát létjogosultsága az emlékezésnek és emlékeztetésnek. Annál is inkább, hogy olyan elődökkel büszkélkedhetünk, akik magatartásukkal, cselekedeteikkel és megvalósításaikkal nem csak a magyarság, hanem az egyetemes emberiség javát szolgálták. Közéjük tartoznak az Aradon 1849-ben, illetve 1850-ben kivégzett főtisztek, valamint a börtönben megőrült Lenkey János tábornok is.
Haynau elsőként Ormai (Auffenberg) Norbert honvéd ezredest akasztatta fel 1849. augusztus 22-én. Október 6-án Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezić Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen–Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly tábornok és Batthyány Lajos miniszterelnök vált a vérengző fenevad áldozatává. Október 25-én Kazinczy Lajos, 1850. február 19-én pedig Ludwig Hauk ezredes.
Amint a nevük is mutatja, nem voltak mind magyar származásúak, azonban igazság- és szabadságszeretetük mellénk állította őket, azonosultak velünk és az önkényuralom ellen folytatott küzdelmünkkel. Ők nem csak kockáztatták, hanem fel is áldozták életüket a magyar haza oltárán, így részünkről örök főhajtás jár nekik.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!