Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2020. december 05., 13:022020. december 05., 13:02
Közeleg Szent Miklós napja. Lányaim már számolják a hátralévő perceket, hogy a Mikulás finomságokkal töltse meg frissen pucolt csizmácskáikat, hiszen kívánságlistáikat már régen elvitte az ablakból.
Zárva óvoda, iskola, a vendéglátóipari egységek a kongói trikolór színeire hajazó forgatókönyvnek megfelelően folytatják, vagy éppen szüneteltetik tevékenységüket, és ezúttal a Mikulás tanintézményekben és főtereken szokásos, ajándékosztó körútja is elmarad. Esetleg online üdvözli majd az apróságot, akik aztán lájkolhatják produkcióját. Szomorú, de mit tehetnénk ellene?
Mióta tavasszal kezdett elharapózni a koronavírus-járvány, hamar több táborra szakadt az emberiség. A vírustagadók mellett vannak, akik pánikolnak, mások bagatellizálják a járványt és van, aki simán betartja az előírásokat, bízva abban, hogy már nem tart sokáig ez a rémálom. Viták folynak a témában, ám ezek hitviták. Mindenki meggyőzhetetlen, a tudományos tényeket meg sem hallják a felek.
A minap egy, témától függetlenül „mindent jobban tudó” ismerősöm fejtette ki, hogy a koronavírus „egy közepes náthának felel meg”, amelyen már amúgy „mindannyian túlestünk”, egyébként meg a hatóságok „fújták fel” a dolgot, hogy aztán kényük-kedvük szerint manipuláljanak. Korábban egy másik „megmondó” tudni vélte, hogy a járvány a november 3-ai elnökválasztást követően véget ér, hiszen az egészet azért találták ki, hogy Trumpnak betartsanak. Nos, Trump valóban elbukott, ám a járvány tovább harapódzik az USA-ban... Sokak azt is „biztosan tudják”, hogy a majdani Covid19-elleni vakcinákkal csipet ültetnek belénk, hogy irányítsanak. Vélhetően ugyanazok, akik szerint az 5G rákot okoz. Ráadásul a „jobban tudók” mindezt általában álluk alatt viselt maszkjukkal parittyázva mondják. Nem biztos, hogy az efféle „megmondások” jelentik a kiutat a járvány okozta nyomorult helyzetből. Talán némi odafigyelés a mellettünk levőre, továbbá a „suszter maradjon a kaptafánál” közmondás megszívlelése előrébb mozdítana bennünket. Addig azonban izzadó tenyérrel lessük, vajon az online Mikulástól kapunk-e virtuális virgácsot?
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!