Nyugdíj és nyögdíj

1. Sorban állok kifizetni a közköltséget. Nyugdíjasok Mekkája, ahol mindenki mindenkivel beszél, mesél, okoskodik, és főleg panaszkodik. Ha a muszlimok kővel dobálják a jelképes sátánt, itt mindenki a drágulást szidja, és azokat, akik vélhetőleg felelősek érte.

Az egyik – intelligens arc, szolid, ápolt öltözet mellett válogatott trágár beszéd – az orvosnőt szapulja, aki majdnem 2000 lejt kért volna valami szemölcsök eltávolításáért. – Nem 200? – kérdezik. – Nem, 2000, hogy az a... – És mit csinált? – Megoldottam én magam. Egy ceruzát a fogaim közé szorítottam, hogy ne ordítsak, az égő cigarettát , pakk, rányomtam, 1, 2, 3, 4, 5, kész. Általános csodálat a hallgatóság részéről.

A hallgatóság előkaparja a duplára nőtt összeget a zsebéből, és szidja a speciális nyugdíjasokat, azok a ludasok mindenért, azért nem nő a szegények nyugdíja. Hogy a ránk erőltetett rakéták és ilyen-olyan hadieszközök tízszer többe kerülnek, meg sem fordul a Radu Tudor- meg Mircea Geoană-féléktől naponta mosott szegény fejekben.

2. Hogyan beszélünk, milyen szavakat választunk? Sokszor a megfogalmazás fontosabb, mint a tartalom, amint egy szegényes, silány étel is kellemessé válik egy szépen megterített asztalon. A börtönökben pedig sok olyan, máskülönben szelíd, jóindulatú ember ül, aki egyszer nem bírta türtőztetni magát, amikor vérig sértették. Romokban az élete, talán a családjáé is, a sértegető meg él, mint Marci Hevesen…

Borzasztó az a gyűlöletbeszéd, amely az internetes kommenteket jellemzi: érvelés helyett a másik fél ledorongolása. A trágár ember valójában gyenge. Szavaiban agresszívként lép fel, hogy erősnek tűnjön. Sokszor elgondolom, ha a polcon öt gyümölcs van, négy egészséges, egy pedig rothadt, nem a rothadtat választjuk. Hát akkor gyönyörű nyelvünk szavaiból ugyan biza miért a bűzlőket?

Arany Jánosról jegyezték fel: „– Hogy lehet az, hogy nemzetes jegyző úr szájából soha egy adta-teremtettét nem hallunk? Arany kurtán és nyugodtan válaszolt: – Nem szokásom. – Hát ha nagyon megharagszik? – firtatá a tanácsbeli. – Akkor hallgatok – feleli Arany. – De ha nagyon, de nagyon megharagszik? – Akkor még jobban hallgatok – mondja Arany, s ezzel be is érte a tanácsbeli.”