
Egy közösségi hálón feltűnő bejegyzés nyomán nagyon sokan összefogtak azért, hogy a sepsiszentgyörgyi Olt-parton összetákolt hajlékban élő családon valahogy segítsenek.
2020. december 04., 00:132020. december 04., 00:13
[reklam]
Nagylelkű felajánlás nyomán egy üres házba költözhetnek Oltszemen, illetve egyéb szükségesekkel is segítségükre siettek jó szándékú emberek.
Kiss Gyula a közelben lakik, ő figyelt fel arra, hogy a mínusz 10 fokban az Olt-parton száraz ágakat gyűjtöget egy férfi, a közelben pedig egy pokrócokból összetákolt kaliba van. Úgy gondolta, segíteni kellene valahogy az embertelen körülmények között tengődőkön. Úgy tűnik, az illetők már több hete élnek ott, és bár tudnak a lehetőségről, hogy hajléktalanszállóra is költözhetnek egy-két éjszaka erejéig, nem élnek vele. Azt mondták a segítőkész embernek, hogy Angyalosról, egy családi vita miatt költöztek 5 és 7 éves kisgyerekükkel az Olt partjára, az időközben megbetegedett gyerekeket már elvitte onnan egy rokon (másnak viszont azt mondták, hogy magukkal sem hozták őket, hanem egy jó barátnál hagyták).
Bár amennyiben lenne hivatalos bejelentés, a gyermekjogvédelem, illetve a lakhelyük szerint illetékes gidófalvi tanács is segíthetne rajtuk, a hajléktalanokara felfigyelt a közösség segítő karja, és rengeteg felajánlás érkezett számukra. Kiss Gyula csütörtök délután szervezte meg a gyűjtést, a családot az adományozott élelemmel és ruhával ma szállítja Oltszemre egy másik személy.
A hajléktalanszálló vezetője, Székely Róbert elmondta, több olyan esetet ismernek, amikor faluról azért költöztek a városba a szegények, mert itt könnyebben adakoztak az emberek. Nem ez a járható út, vélekedett a segélyakcióról, ettől nem kerülnek vissza a gyerekeik, nem lesz munkájuk az illetőknek.
A cikk megírása után gyorsan bonyolódtak a dolgok tovább. A délután összegyűjtött adományokat a segítő szándékú emberek továbbították a hajléktalanoknak, ám miután a csomagok átadásakor készített képek felkerültek a netre, többen jelezték, hogy félrevezették a jóakarókat, magyarán a megsegélyezettek hazudtak: kiderült, hogy van lakóházuk Angyaloson, hogy nincs is gyermekük, egyébként pedig azt is visszautasították, hogy Oltszemre költözzenek. Igy a segélyakció szervezői levonták a következtetéseket, belátták, hogy megvezették őket, de tiszta lelkiismerettel zárták le az ügyet. Másrészt az eset kapcsán sokan jólesően nyugtázták, hogy mennyi ember tud összefogni, ha valaki valóban bajban van.
Nem segíthet az Olt mellett élő hajléktalan családon a gidófalvi önkormányzat, mivel nincs is tudomásuk róluk, nem szerepelnek a nyilvántartásban, szociális juttatásért sem folyamodtak – mondta megkeresésünkre a község polgármestere Jancsó Ernő. A polgármester az újságból értesült a család helyzetéről, akik azt állították Angyalosról kerültek Sepsiszentgyörgyre egy családi vita következtében.
A polgármester, az alpolgármesterrel illetve a rendőrséggel közösen kereste fel azt a házat, amiről állították, hogy onnan jöttek el, de kiderült, az ingatlan üresen áll, nincs ott senki és nem is ők a tulajdonosai. Nem találtak senkit a házban, így problémát sem, megoldani pedig csak azt lehet, amiről tudnak – emelte ki az elöljáró. Mint mondta, a helyi önkormányzat segíti a rászorulókat, a szociális juttatások mellett más adományokkal is, de csak azokat, akikről tudnak, akik a nyilvántartásban szerepelnek.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!