Nincs még egyben a KSE

Kettős vereséggel debütált a Kézdivásárhelyi SE a női kosárlabda 1. Ligában a Temesvári Politechnika otthonában. A szombati mérkőzésben a győzelem lehetősége is benne volt, vasárnap azonban mindössze egy félidőt tartott a kék-fehérek lendülete.

barni

2024. október 06., 14:282024. október 06., 14:28

Szombaton kiegyensúlyozott mérkőzést játszott a két csapat, az első félidőben a házigazdák, a másodikban a kézdivásárhelyi alakulat volt eredményesebb pontszerzésben, ám végül a Béga-parti alakulat húzta be a győzelmet. A KSE-nél Simpson 22, illetve Bage 15 pontja mellett említést érdemel a sérülés után visszatért, U15-ös korosztályú Benedic remek játéka, aki 14 pontot tett a közösbe.

Temesvári Politechnika – Kézdivásárhelyi SE 67–65 (21–19, 22–16, 12–16, 12–14).

A KSE pontszerzői: Simpson 22, Bade 15 (3 hárompontos), Benedic 14, Lénárt 5 (1), Domokos 4, Zoller 3, Tiboldi 2.

Vasárnap, bár a házigazdák szerezték az első pontot (1–0), majd a csapatok felváltva vezettek 5–6-os állásig, Claudio Garcia Morales lányai lassan, de biztosan átvették az uralmat, és 4 perccel a negyed vége előtt Domokos kosarával ötpontos vezetést szereztek (5–10). Nem sikerült azonban tovább növelni az előnyt, és a házigazdák az utolsó akció során kétpontosra csökkentették hátrányukat (12–14).

Galéria

A második negyedben a KSE állva hagyta ellenfelét, négy perc után nyolcpontosra növelve előnyét (12–20). A 16. percben már tíz ponttal vezettek a kézdiek (14–24), ám ezzel kifújt a kék-fehér gépezet, két perccel a negyed vége előtt már 22–24 volt az állás. 26–27-es állásnál vonultak pihenőre a felek, ám a KSE kezdeti lendülete érezhetően megtört.

A harmadik negyed borzalmasan indult a kézdiek számára, a Poli 10–0-ás rohamára nem tudtak válaszolni, és a hazaiak előnye az utolsó játékrészben is egyre nőtt. A számok mindennél beszédesebbek: a temesváriak 32 pontjára mindössze kilenccel tudtak válaszolni a kézdiek.

Lénárt Adolf ügyvezető menedzser szerint a csapatnak össze kell még csiszolódni, ám erre a következő forduló előtt bőven lesz idő.

Temesvári Politechnika – Kézdivásárhelyi SE 58–36 (12–14, 14–13, 15–3, 17–6).

A KSE pontszerzői: Simpson 11, Bade 9, Domokos 6, Benedic 6, Todor 2, Zoller 2.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust