Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2020. november 24., 00:102020. november 24., 00:10
A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma betiltatná a hagyományőrző huszárok egyesületeit. Mindez a múlt héten derült ki Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsa elnökének a Bákó megyei rendőr-főkapitányságon tanúként történt meghallgatása során. Ennek témáját ugyanis az említett román szervezet által a hagyományőrző huszárok ellen benyújtott keresete képezte.
A fórum részéről várható volt ez a lépés, hiszen már a létrehozása pillanatától magyarellenes aknamunkát végez. Hivatalosan ugyan a Kovászna, Hargita és Maros megyében élő románok önazonosságának őrzőjeként határozza meg magát, a valóságban azonban legfőbb céljának a nemzeti gyökereink elsorvasztását tekinti. Ezt a tanácskozásaik témái és hangneme, valamint a Bukarestbe eljuttatott javaslataik és beadványaik tartalma egyaránt bizonyítja. Így hát nem véletlen, hogy a nyalka huszáregyenruha is régóta szúrja a szemüket, mert büszkeséggel tölti el a viselőjét, és tartást ad neki. A huszárokra jellemző bátorság, tisztesség, helytállás pedig olyan erények, amelyek megakadályozzák az általuk óhajtott térdre kényszerítésünket, hagyományaink elfeledtetését, értékeink feladását, vagy-is végső soron a beolvasztásunkat.
Az sem véletlen, hogy éppen idén tavasszal látták elérkezettnek az időt, hogy támadást intézzenek a hagyományőrző huszárok ellen. A működésük betiltásához ugyanis jó alkalmat és megfelelő légkört teremtett az újabb magyar–román ellentét kirobbantása. Szándékuk megvalósítása érdekében az Alkotmány 118. cikkelyére hivatkoztak, amely a katonai és félkatonai tevékenység megszervezését kizárólag az állami hatóságok számára engedélyezi. Valamint a fasiszta, légiós, rasszista, idegengyűlölő szervezetek működését és jelképek használatát betiltó 2002/31-es sürgősségi kormányrendeletre. Mert véleményük szerint az úzvölgyi magyar haditemető védelmében 2019. május 12-én tartott ökumenikus istentiszteleten jelen lévő huszárok egyenruhája és viselkedése egyértelművé teszi, hogy esetükben nem hagyományőrzőkről, hanem „igazi magyar félkatonai alakulatokról van szó.” Pártjaink és jogvédő szervezeteink remélhetőleg magukra vállalják e rágalmakon nyugvó vádak megcáfolásának feladatát.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!