
Az ország egyetlen, hazai tőkével működő cukorgyárának megmentéséről és a térség termelőinek támogatásáról tanácskoztak Sepsiszentgyörgyön a gazdák, a botfalusi cukorgyár képviselői, a mezőgazdasági intézmények vezetői és a mezőgazdasági minisztérium képviselői.
2017. november 22., 00:122017. november 22., 00:12
Az ország egyetlen, hazai tőkével működő cukorgyárának megmentéséről és a térség termelőinek támogatásáról tanácskoztak Sepsiszentgyörgyön a gazdák, a botfalusi cukorgyár képviselői, a mezőgazdasági intézmények vezetői és a mezőgazdasági minisztérium képviselői.
A Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője, Könczei Csaba helyzetértékelésében rámutatott, Háromszék az ország egyik legnagyobb cukorrépa-termesztő vidékének számít, de az érintett gazdák számát figyelembe véve messze a legnagyobb termelő, hiszen évente 300-400 gazda ülteti be földjeit ezzel a terménnyel, amelynek értékesítésére szerződést kötnek a botfalusi cukorgyárral. Gondot jelent viszont az, hogy 3-4 hónapot kénytelenek várni, amíg pénzükhöz jutnak.
Ennek oka, hogy a külföldről behozott olcsó nádcukor lenyomja az árakat. Jelenleg például csak a termelési áron alul lehetne eladni a répacukrot, aminek nagykereskedői ára alig 1,8 lej, és számítások szerint legalább 2,3 lejt kellene kapni kilójáért ahhoz, hogy nyereséges legyen. A botfalusi létesítmény úgy próbál túlélni, hogy inkább kivár tavaszig, amikor általában megnő a cukor ára, és akkor dobja piacra az addig elraktározott készletet. Emiatt viszont nem tudja időben kifizetni a termelőket, akikkel szemben szerződéses kötelezettsége van, a maguk során a gazdák pénz hiányában nem tudják finanszírozni az őszi és tavaszi mezőgazdasági munkálatokat.
Kevesebb területen több répa
Könczei meglátása szerint rendkívül fontos lenne megmenteni a térség termelői számára a botfalusi cukorgyárat, és elkerülni azt, hogy idegen kézbe kerüljön. Abban jelenleg 27,8 százalékos tulajdonrésze van a Kovászna és Brassó megyei gazdákat tömörítő Cukorrépatermesztők Szövetségének is, de az országban működő 4 cukorgyár közül ez az egyetlen feldolgozó, amely még hazai tőkével működik. Európában volt már előfordult olyan, hogy egy nagy konszern megvásárolta a helyi cukorgyárat, utána pedig bezárta azt. A botfalusi feldolgozó esetében ezt szeretnék elkerülni, mivel űködése a térség gazdáinak érdeke is.
Könczei Csaba rámutatott, az elmúlt öt év alatt Háromszéken harmadával csökkent a cukorrépával beültetett területek nagysága, hiszen 2012-ben még 3077 hektáron termesztették ezt a kultúrát, idén a cukorrépa-ültetvények nagysága 1990 hektárt tett ki. Mindemellett biztató, hogy a műszaki fejlesztéseknek köszönhetően a gazdáknak sikerült növelniük a cukorrépa hozamát és a minőségét, hiszen míg öt évvel ezelőtt hektáronként 29,8 tonna volt az átlagtermés, legutóbb 45 tonnát értek el a korszerű technológiák használatának köszönhetően.
A gyár is fejlesztést tervez
A botfalusi cukorgyár igazgatója, Sergiu Marinescu a arról biztosította a jelenlévőket, hogy fejlesztések révén igyekeznek felvenni a versenyt, így növelik a feldolgozói kapacitást és hatékonyságot is, ezért arra biztatta a háromszéki gazdákat, ők is növeljék a cukorrépával bevetett területeiket. A botfalusi gyárban jelenleg 190 ezer tonna répát tudnak feldolgozni, de a fejlesztések révén ez a mennyiséget jövőre 250 ezer tonnára növelik.
A tanácskozáson a gazdák kifizetésére megoldásként felmerült annak lehetősége, hogy a botfalusi cukorgyár kormánygaranciával kaphasson kedvezményes bankkölcsönt, amiből törleszteni tud a cukorrépatermesztők fele és a kölcsönt visszafizeti, amikor tavasszal, nyereséggel értékesítette a raktáron lévő cukor mennyiséget. A mezőgazdasági minisztériumnak az eseményen jelen levő egyik igazgatója azt nyilatkozta, megértette a térség termelőinek és a cukorrépa-feldolgozónak a problémáját, és a szaktárca megvizsgálja a lehetőséget, miként tudnak állami garanciát vállalni a bankkölcsönre. Az 1889-ben épített botfalusi cukorgyár több mint 300 alkalmazottal dolgozik, és a térség mintegy 2000 gazdájától vásárolja fel a cukorrépatermést.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!