Nem ünnepelhetünk együtt!

Elnézem azt a maroknyi katonát, akik az idén felvonultak, talán csak azért, hogy Klaus Iohannisnak legyen hol beszédet mondania, mert látszott, hogy a felhős, nyálkás, hideg időben nem a legjobb kedvvel teszik ezt. Eszembe jut az alkotmányozó gyűlés, amely eldöntötte, hogy december 1-je legyen Románia nemzeti napja.

Persze, ez nem volt egyszerű, hiszen volt, aki más dátumot javasolt, nem csak egy tartomány – bármennyire is nagy ez – annektálásának napját, hanem az ország Románia néven való megjelenésének idejét, május 10-ét. Ekkor koronázták meg ugyanis a Hohenzollern–Sigmaringen-ház első királyát, I. Károlyt (1881), s lett királyság az ország, addig Egyesült Fejedelemségek néven futott. Több okból is ez lett volna a logikus: az országnév születésének időpontja volt, évekig ezt ünnepelték a románok, nem sértette a magyarokat, akik a december 1-jét gyásznapnak tartják (ha jól emlékszem, ezt Sógor Csaba jelentette ki elsőként a román parlamentben). Sajnos, akkor a törvényhozás tele volt nacionalista honatyával, akik a fentiekre fittyet hánytak, és csak azért, hogy megmutassák, ki az úr Romániában, az annektálás napjára szavaztak, és azóta is ezt ünnepeltetik.

Az erdélyi magyaroknak azonban ez továbbra is gyásznap. Egyszerűen azért, mert megkérdezésük nélkül csapták a nagyhatalmak Erdélyt, Bánátot és a Partiumot meg Máramarost Romániához. Az elmúlt száz esztendőben Románia nem tett semmit, hogy a nemzetiségek ne gyarmatosítóknak lássák az évről évre nagy számban beözönlő többségieket, hanem velük együtt építhessenek fel egy korszerű országot.

Még mindig kevesen vannak a román társadalomban azok, akik, ha nem is az összepuszilózást, hanem az együttmunkálkodást, az együttes értékteremtést szeretnék. Bár olyanok sincsenek kevesen, akik észrevették, hogy az erdélyiek, bármilyen nemzethez tartoznak, ki vannak zsákmányolva, az általuk létrehozott értékek többségét lenyúlják, és gyengén fejlett vidékeknek – úgymond segítség gyanánt – szétosztják. És ezek a vidékek nem tanultak meg száz év alatt sem dolgozni, csak a markukat nyújtani. Ezért nem engedik a központból, hogy az erdélyi megyék, gazdasági tartományok maguk döntsenek életük felett. Bukarestben határoznak mindent el!