
2020. december 03., 00:062020. december 03., 00:06
– Látjuk, hogy az önkormányzat költségvetésében a bevételi résznek óriási kiesése lesz, hiszen a helyi illetékek, adók szintjén tapasztalható egy negatív különbözet, mivel kedvezményeket szabtunk meg a vállalkozások megsegítésének céljából. Nagyon sok vállalkozásnak nem sikerült befizetnie a megállapított adót, gazdasági-pénzügyi válságba kerültek. Gondolok itt elsősorban a turizmusban, vendéglátásban, gyógykezelésben, elszállásolás területén tevékenykedő cégekre. Ugyanúgy nehéz helyzetben vannak a kovásznai polgárok is, főleg, akik elveszítették munkahelyüket. Ez hangsúlyosan érinti az önkormányzat jövedelmeit – magyarázta Gyerő József.
Továbbá szembetűnő az is, hogy az árak, a költségek, a beruházások, a bérek napról napra emelkednek, így a jövedelemkiesés mellé költségnövekedés is társul.
– Ezt valaminek az árán lehet csupán egyensúlyban tartani. Ez az ár pedig, ahogyan én látom, sajnos az lesz, hogy a tervezett beruházásokat nem tudjuk majd olyan szinten megvalósítani, mint ahogyan szerettük volna. A fenntartási, működési költségeket le kell fednünk, ami marad, abból beruházunk, fejlesztünk saját forrásainkból, akár társfinanszírozási formában is – vélekedett a polgármester, hozzátéve, reméli, a jövő év első trimesztere végéig alakul annyit a pandémia helyzete, hogy a turizmus újraindulhasson, fellendülhessen, hiszen Kovászna számára ez az elsőszámú gazdasági ágazat.
Ez idáig a törvény előírta, hogy a sürgősségi állapot idejére az önkormányzatok megszabhatnak 50 százalékos adómentesítést azon jogi személyek számára, akik turisztikai céllal használnak épületeket. Módosítás után a törvény lehetővé teszi, hogy a vészhelyzet periódusára is megszavazhasson az önkormányzat 50 százalékos adókedvezményt azokra az épületekre, amelyek magán- vagy jogi személyek tulajdonában vannak, és amelyeket gazdasági, nem pedig lakhatási céllal használnak. „A cél, hogy segítsük azokat a vállalkozásokat, amelyek a járvány okán nehézségekkel küzdenek” – hangsúlyozta Kovászna város polgármestere. Az érintettek az adókedvezmény megítélésének, illetve elfogadásának procedúrája kapcsán keressék a polgármesteri hivatal gazdasági igazgatóságában dolgozó munkatársakat, ők szolgálnak bővebb információkkal.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!