
A Kovászna Megyei Művelődési Központ 2018-ban tematikus Kulturális Örökség Napokat szervezett a Sípok hangja cím alatt, mely révén Kolonits István szabadkai születésű orgonaépítő művész háromszéki örökségére és munkásságára irányította a figyelmet.
2021. február 04., 00:302021. február 04., 00:30
A riportfilmben Fórika Balázs, a kantai katolikus templom kántor-tanára beszél Kolonits István életútjáról és munkásságának jelentőségéről. Az 1826-ban született Kolonits már húszévesen a híres orgonaépítő Bárány Lajos mellett segédkezett, és bár már korábban is épített Erdélyben orgonákat, házasságkötése után Kézdivásárhelyen (1861) telepedett le, amire az is ösztönözhette, hogy a céhes városban az orgonaépítésben szerephez jutó minden más társszakma képviselőit (szűcsöket, fuvarosokat, asztalosokat, kovácsokat) megtalálta. Abban a korban sok, főképp francia technikai találmány honosodott meg a hazai orgonaépítészetben, például a mechanikus traktúra helyett (amelyben vékony falécek segítségével emelték meg a sípokat) teret nyert a pneumatikus traktúra, később az áram bevezetésével már az elektromechanikus változatokat is bevezették, de Kolonits inkább maradt a külső körülményektől legfüggetlenebb mechanikus megoldásnál, ennek is köszönhető, hogy sok orgonája máig is működik. Ilyen többek között a kézdivásárhelyi református templomban levő is, a környéken a legnagyobb a Kolonits által építettek között, de a riportfilmben feltűnik a köpeci hangszer is.
Málnás is büszkélkedhet eggyel, és a filmből megtudhatjuk azt is, hogy Brassó, Hargita, Maros, Fehér, Szilágy, Máramaros megyékben is van a híres mester által épített 199 példányból néhány, sőt még Bukarestben és Moldvában is. Megyénkben többek között az árkosi unitárius templomban és a nyujtódi plébániatemplomban van még szakszerűen felújított hangszere Kolonitsnak, de Esztelneken, Bereckben és más helységekben is őrzik.
A művelődési központ munkatársai által készített alkotás bepillantást enged a pécskai Botka Attila orgonajavító mester munkájába is, akit Erdélyben számos helyre meghívnak karbantartani a régi orgonákat, e célból Erdővidéken is visszatérő vendég.
A Művelődési Központ riportfilmjének a közeljövőben a folytatása is elkészül, hiszen a cél az, hogy Kolonits teljes munkásságát bemutassák a nagyközönségnek, ezáltal tudatosítva az ő nevét hordozó orgonákkal rendelkező egyházközségekben azok szellemi-történelmi értékét. A mester munkássága tavaly az Erdélyi értéktár része lett, és remélhetőleg hamarosan a Magyar Értéktárba is bejegyeztetik.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!