Hatvanhat pont különbséggel nyerte meg az új év első hazai bajnoki mérkőzését vasárnap este a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata a Kolozsvári U ellen.
2023. január 09., 09:412023. január 09., 09:41
A házigazda háromszéki együttes már az első negyedben 15 pontos előnyt alakított ki, a szünetben pedig kereken ötven pontnál járt. A szünet után sem vett vissza a ritmusból a Sepsi-SIC, éppen ellenkezőleg, még az első félidőnél is eredményesebb volt, és végül bőven átlépte a száz pontos határt.
A kiütéses győzelem után a sepsiszentgyörgyiek számára következik a belga Basket Namur Capitale elleni, csütörtökön 19 órától kezdődő hazai visszavágó az Európa Kupa rájátszásának első fordulójában, amelyet 19 pontos előnyből várnak.
A Kézdivásárhelyi SE végig futott az eredmény után a Konstancai CSM elleni hazai találkozón, amelyen 18 ponttal maradt alul. A hazaiak az elején még előnyben játszottak, de elveszítették az első negyedet, ezután pedig a vendégcsapat magához vette az irányítást, a szünetben kilenc pont volt az előnye. A folytatásban a KSE felzárkózott ugyan egy pontra is, de aztán a Konstanca újra elhúzott, és végül fölényesen nyert.
Női kosárlabda Nemzeti Liga, alapszakasz, 12. forduló:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC–Kolozsvári U 109–43 (29–14, 21–6, 30–13, 29–10).
A Sepsi-SIC pontszerzői: Cave 27, Hristova 13 (3), Jespersen 12 (2), Gereben 12 (2), Mununga 10, Mititelu 10, Pop 7 (1), Cătinean 7, Ghizilă 5 (1), Gödri-Părău 4, Jones 2. Játszott még: Mikes.
Kézdivásárhelyi SE–Konstancai CSM 55–73 (19–21, 13–20, 13–12, 10–20).
A KSE pontszerzői: Hawks 15 (1), Debreczi 8 (1), Mitrovic 8 (1), Kozman 8, Biszak 7, Corda 5 (1), Wilson 4. Játszott még: Lénárt, Domokos, Bara Németh.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!