
„Olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája” – mondta Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas magyar orvos, biokémikus. Ez a gondolat is vezérelhette dr. Bán István baróti független tanácsost, amikor azt javasolta, hogy emeljék meg a diákoknak járó ösztöndíjak értékét.
2020. december 04., 00:042020. december 04., 00:04
Mint mondta: „a diákok többre lennének képesek, ha megfelelően motiválva lennének a tanulásra”. Azonban hiába érvelt, hogy 40 lej helyett adjanak 80 lejt a jól tanuló diáknak, mert ez az összeg nem jelenthet anyagi megerőltetést a városnak, javaslatát elvetették.
Azt mondták, többek között a polgármester is, hogy Barótnak most a kórház támogatása jelenti a legfőbb prioritást – minden összeget oda irányítanak –, az iskola és a diákok ösztöndíjai maradnak azon a szinten, ahogyan azt tavaly megállapították. Az emelésük ellen érvelt Pál Szilágyi Zoltán, az RMDSZ frakciójának vezetője is, mondván, az ösztöndíjakat szabályozó tavalyi határozattervezet jó volt, átgondolták, nincs szükség változtatásra.
Dr. Bán István javaslata szerint a teljesítményért járó ösztöndíj 200 lejre, az érdemösztöndíj 80 lejre, a tanulmányi- és a szociális ösztöndíj 60 lejre emelkedett volna szemben a jelenlegi 25-100 lej közötti értékekkel, ám mindhiába: a tizenöt tanácsos közül tizenhárman – az RMDSZ és az EMSz tanácsosai – ellenezték a javaslatát, így az nem került elfogadásra.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!