Az építkezés 99 százalékban kész van, már a berendezés folyamata zajlik Kézdivásárhely új járóbeteg-rendelőjében. Bokor Tibor polgármester a beruházás kapcsán elmondta: néhány hét múlva birtokba vehető lesz az épület.
2024. szeptember 04., 09:422024. szeptember 04., 09:42
A Regionális Operatív Program keretében megvalósult beruházásra 2019-ben írták alá a szerződést, a munkálatokat 2022-ben kezdte meg a Conico cég. A felújítás magában foglalja a meglévő épület rehabilitációját, az új épületszárny építését, kezelőszobák létrehozását, és az osztály teljes felszerelését is. A betegek javára szolgál ugyanakkor, hogy a kórház régóta használhatatlan Vasút utcai bejáratát is megnyitják, az épület körüli teret az önkormányzat önerőből rendezi.
Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere kérdésünkre elmondta: az építkezés csaknem teljesen befejeződött, a kialakított 12 orvosi kabinet eszközökkel való felszerelése viszont hátra van. Emiatt egyelőre még nem jelenthető ki pontosan, mikor nyithatják meg a betegek előtt a rendelőt, de ha a dolgok rendben haladnak, nem kell már sokat várni. „Ez a folyamat most közbeszerzés alatt van. Ha minden könnyedén, korrekt módon zajlik, sikerül berendezni és átköltözni, körülbelül három hét lehet hátra. Viszont nem határozható meg egy pontos dátum, mert az orvosi eszközök leszállításától függ, mikor áll majd készen minden” – nyilatkozott az elöljáró.
Kezdetben 9 millió lejes összegre becsülték a munkálatok értékét, de többek között az infláció és az építőanyag drágulása miatt mára ez az összeg meghaladja a 12 millió lejt. Ehhez még hozzá jön a korszerű orvosi felszerelés, amelynek értéke csaknem 3 millió lej. „És akkor még van egy jelentős önrészünk, itt is munkálat alatt vagyunk, hisz ott a teret teljesen megújítjuk, átszervezzük. Megnyitjuk a Vasút utca felőli bejáratot, szeretnénk parkosítani, parkolókat készíteni” – részletezte Bokor Tibor. A térrendezés már a nyár folyamán elkezdődött, azóta látványos haladást értek el.
Már korábban is szó volt róla, hogy a járóbeteg-rendelő felújításának befejeztével a belgyógyászati osztály régi épületét is szeretnék rendezni, amely már régóta romos állapotban van. Ezt adminisztrációs részleggé alakítanák át, a belgyógyászati osztálynak pedig teljesen új épületet hoznának létre, mindezt az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) keretéből. „Készül a hatékonysági tanulmány, a dokumentáció. Állítólag a PNRR-ben lesz külön kiírás egészségügyi központokra, és akkor majd le is tehetjük a pályázatot” – ismertette a polgármester.
Fotó: Kézdivásárhely Önkormányzata/Facebook
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!