
Nem tudta borítani a papírformát a Kézdivásárhelyi SE kosárlabdacsapata, amely 12 pont arányban maradt alul kedden a jobb játékerőt képviselő Szatmárnémeti VSK-val szemben a női Nemzeti Liga 12. fordulójából bepótolt mérkőzésen.
2022. március 10., 00:152022. március 10., 00:15
Döcögősen indult a bajnokságban és kupában is ezüstérmes VSK számára a céhes városi kiszállás, a 4. percben még a KSE vezetett 7–4-re, de a vendégek fokozatosan átvették az irányítást, Katarina Vuckovic állította be az első negyed legnagyobb különbségét (9–20). A kék-fehér mezesek az első tíz perc végére szépítettek ugyan (14–20), de a második szakaszra nem változott sokat a játék képe, döntő pillanatokban hibázva nem tudtak felzárkózni (31–44).
Fordulás után egy 5–0-s, majd egy 6–0-s sorozattal indította az utolsó két negyedet a jól rohamozó KSE, amely nyolc pontra is visszazárt (36–44), ennél többre viszont nem volt képes a rutinos Taylor, Dzombeta és Vuckovic trió fémjelezte szatmáriak ellen, akik újra kétszámjegyűvé növelték a különbséget (38–55). Az utolsó negyedben a 6–0-s sorozattal sem tudta lefaragni hátrányát Ljubomir Kolarevic edző alakulata, igaz, a nevesebb ellenfél sem tudott nagyobb előnyt összehozni, maradt a tizenkettes különbség (62–74). A két együttes március 13-án újra összecsap, ezúttal a 25. fordulóban, Szatmárnémetiben. A VSK jövő héten újra Háromszékre látogat, ugyanis március 16-án a Sepsi–SIC vendége lesz.
Női kosárlabda Nemzeti Liga, 12. forduló: Kézdivásárhelyi SE – Szatmárnémeti VSK 62–74 (14–20, 17–24, 12–14, 19–16). Kézdivásárhelyi SE: Welch Coleman 19/9, Debreczi 10/6, Corda 14/12, Kozman 5/3, Lewis 8. Cserék: J. Taylor 4, Nagy, Marthi, Domokos, Tuchilus, Bara-Németh 2, Csurulya. Edző: Ljubomir Kolarevic, Farkas Alpár. Szatmárnémeti VSK: Dzombeta 20/3, Ardelean 8/6, S. Taylor 30/3, Vuckovic 14, Biszak 2. Cserék: Szmutku, Fodor, Muraru (Kádár), Cucu. Edző: Miguel Alonso.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!