Ne takarják el a szobrot!

Több kisebb horderejű ügyben döntött a sepsiszentgyörgyi tanács szerdai rendkívüli ülésén.

Bodor Tünde

2019. augusztus 19., 00:072019. augusztus 19., 00:07

A prefektúra kérésére módosítani kellett a tanácsosi testületnek a főtéri Sárkánydomb rendezési tervét, ismételten biztosítani a kormányt képviselő intézményt arról, hogy lesz behajtási lehetőség a hátsó udvarba, hogy nagy, buszoknak való parkolóhelyet is kiképeznek, valamint hogy nem takarják el a Gábor Áron út szélére ültetett fákkal a Mihai Viteazul szoborcsoportot, ellenkező esetben megtámadják a tanácshatározatot a bíróságon.


A városi tanács a TEGA köztisztasági vállalatnak de minimis támogatásként megszavazott 930 ezer lejes támogatást egy seprőgép vásárlására, a vásárt várhatóan már idén lebonyolítják. Az önkormányzat tulajdonosi minőségében eddig a TEGA tevékenységének finanszírozására fordította a cég profitját (már amennyiben volt – tette hozzá Tóth Birtan Csaba, a határozatot előterjesztő alpolgármester), egyébként pedig 3 évente 200 ezer eurónyi támogatást adhatott a hatályos törvények értelmében. Egyik ilyen támogatást váltják ki a 930 ezer lejes utalással, az országos versenytanács jóváhagyásával.


A múlt héten benyújtotta az önkormányzat a Környezetvédelmi Alaphoz a három elektromosautó-töltőállomás létesítéséért folyamodó pályázatot, ebben is módosítottak: a beruházás végösszege 2 ezer lejjel kevesebb lett (395.967 lej), a város önrésze pedig 5 ezerrel csökkent (71.267 lej). Az új töltőállomások a terv szerint a Sepsi Aréna mellett, a Művész Mozi melletti parkolóban, illetve Sugásfürdőn lesznek megépítve.


A városi tanács megszavazta a társulási szerződést a Lármafa Egyesülettel is, így jogszerűen adhat 10 ezer lejes támogatást az augusztus 26. – szeptember 1. között rendezendő Manus cigánytalálkozóra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés