Napok, hétköznapok

Jön, hogy sírjak, de aztán eszembe jut: akár nevethetnékem is támadhatna, olvasva a hírt, hogy október 17. a szegénység felszámolásának nemzetközi napja, de ugyanazon az oldalon az áll, ez az őszi időszak bizony a kenyér nemzetközi napja is.

Vajon melyik született előbb, nem tudom kibogozni, hiába ütögetem a számítógépet, erre a kérdésre választ nem kapok, talán valamelyik olvasóm majd eligazít ebben a sírást – nevetést egyformán gerjesztő kérdésben. Talán érdekesebb lett volna a kettőt nem külön „ünnepeltetni”, hanem egybevonni, valahogy olyan címen, hogy „kenyérrel a szegénység felszámolásáért”, avagy „elégséges kenyeret az éhezőknek”, így legalább a célok is pontosabbak és figyelemfelkeltőbbek lennének.

Ha a kenyér világnapjáról hallunk, mindjárt eszünkbe jut a „magyarok kenyere” elnevezésű évente ismétlődő mozgalom, de eszünkbe a „szegények menete” is az „éhező” dúsgazdag politikussal az élen, és sajnálom az egyik leggazdagabb magyart, akinek a tavaly legalább húszmilliárd forinttal kevesebb volt a tiszta haszna, együtt érzek a nagy román teniszezővel, aki katasztrófát lát abban, ha megemelik a nyugdíjakat, s keserűen nevetek a speciális nyugdíjukat megszavazó, és azt tűzzel-vassal védelmező alkotmányozók és törvényhozók zavaros magyarázatain.

És közben ömlenek a hírek, hogy a földkerekségen hányan halnak meg, leginkább gyerekek, éhezés miatt, hányan kelnek útra, kenyérkereső útra, magukkal cipelve nem csupán nyomorúságukat, hanem családjukat is, karon ülő és futkosó kisgyerekeiket, tolószékbe kényszerült öregjeiket.

A nyomorúságról éppen a kenyér napján beszélni abban az esetben nem illenék, ha valakik éppen saját tehetetlenségük, gyámoltalanságuk miatt nem kapják meg „a mi mindennapi kenyerünket”, de így, hogy most már láthatjuk e nagy járványnak is „köszönhetően” az egész világ nyomorát, s benne a lehető legmélyebb nyomorban élők – ők vannak többen – napi rohamát a falat kenyérért, elgondoljuk, vajon eljön végre az a pillanat, amikor nem kis lábaskában viszi haza kegyelmeséktől vacsoráját a hajlott hátú mosónő, hanem mindenki szépen megterített asztal mellett fogyasztja el a frissen sült, frissen felvágott kenyeret. Így talán a hétköznapok után jobban tudnánk örülni az ünnepnapoknak!