Nagyon résen kell lenni

Még csak február eleje van, de a sípályákon már eddig annyi baleset történt, mint máskor egy egész szezonban – mondta lapunk érdeklődésére Leonid Moscviciov, a Kovászna Megyei Hegyimentő Közszolgálat vezetője (persze, az is előfordulhat, hogy máris itt az idei szezon vége is – szerk.).

Bodor Tünde

2021. február 08., 00:142021. február 08., 00:14

Az okok sokrétűek, elsősorban a nagyobb forgalom, a figyelmetlenség és a megfelelő felszerelés hiánya említhetők meg.
Januárban 10, február első 5 napjában 4 esetben szorultak a hegyimentők beavatkozására a síelők a kovásznai és a sugásfürdői sípályákon (a kommandóit nem akkreditálta a turisztikai minisztérium). Általában két hegyimentő teljesít szolgálatot mindegyik pályán, így oldható meg a jelenlegi személyzeti állománnyal (4 alkalmazott, 13 önkéntes hegyimentő) az állandó felügyelet. (Jó tudni, hogy e hétvégétől a kovásznai pálya bezárt, mert elolvadt a hó, és ilyen magas napi hőmérsékletek mellett hóágyúzni sem érdemes.)

Az idei esetek között több van olyan, amelyben kiskorúak érintettek, de igazán súlyos következményekkel járó esés szerencsére még nem volt, többnyire boka-, térd- és vállsérüléseket regisztráltak. Az utóbbi héten folyt az iskolások síoktatása, illetve vakációban is többen éltek e sportolási-kikapcsolódási lehetőséggel, ezért is gyakoribbak a hegyimentők bevetései.

A síelés veszélyes sport, amelyben teljesen nem zárhatók ki a balesetek, de arra oda kell figyelni, hogy azok esélyét minimalizáljuk – mondta Moscviciov. A balesetek okai között említette a figyelmetlenséget, a tapasztalathiányt, a túlzott sebességet a pályán.

– Mindenki a tudásához mérten válasszon könnyebb vagy nehezebb pályát, annak függvényében, mennyire tudja uralni a saját sebességét, a haladási irányt. Ez utóbbiakhoz vegye figyelembe a terep- és hóviszonyokat is. Tartsa a távolságot a többiektől, különösen, ha előzésre készül, hiszen a megelőzött esetleges manővereire is fel kell készülni. Ha meg kell állnia, lehetőleg ne tegye egy szűk helyen, ekkor is, de ha elesik is, minél hamarabb kerüljön a pálya szélére, lefelé vagy felfelé is ott gyalogoljon, ha muszáj. Vegye figyelembe a pályaadminisztráció jelzéseit – fogalmazott meg néhány ajánlást a hegyimentők vezetője.

Kiemelten fontos, hogy jó minőségű védőfelszerelésbe, sisakba, esetleg hátvédőbe is beruházzanak, a legutóbbi esetben a kiskorúnak nem volt sisakja. A síoktatóknak is ajánlott jobban odafigyelni a kicsikre. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés