Moldva nemcsak a címerét, az eredetmondáját is nekünk köszönheti

Nos, a kérdésre válaszolva: a fejedelemségek egyesülését követően igyekeztek címert is szerezni az új államalakulatnak. Ion Ghica, Havasalföld miniszterelnöke még 1859-ben felkérte Szathmári Pap Károly udvari festőt, készítsen két címertervet. Az erdélyi származású festőművész, fotográfus eleget tett a megrendelésnek. Első, színes rajzát el is fogadta a havasalföldi Ghica-kormány – a moldvai viszont nem –, a második címerrajzot tartalékként rendelte a minisztertanács elnöke. Időközben, 1861-ben az uralkodó napiparancsban elrendelte, hogy az ország teljes hadserege használjon olyan szolgálati jelvényt, melyen az egyesült fejedelemségek jelképe látható. A dokumentum mellékelt rajzán fejedelmi koronával fedett két egymás melletti pajzs látható, az elsőben Moldva „bölényfeje”, a másodikban Havasalföld csőrében keresztet tartó sasa.

– Tulajdonképpen bölény vagy őstulok szerepel a régi moldvai címerben?

– Az említett napiparancs bölényfejet említ, és később is így szerepel. De jogos a kérdés, hiszen valójában tényleg őstulokról van szó. Ez egyértelműen kiviláglik a régi moldvai uralkodói pecsétekből, és a bölényt idéző korszak után ismét visszatértek a tulokfejhez. A bölényfej tulajdonképpen lengyel hatásra született, és erre a Moldva alapításáról szóló legendák is ráerősítettek.

– Egyes kutatók szerint Moldva eredetmodájában a bölény helyett eredetileg szarvas szerepelt, ami erősen hajaz a mi csodaszarvas-mondánkra. Lehet, hogy ezt a motívumot is tőlünk kölcsönözték?

– Valóban létezik egy szarvasos eredetmonda is, amit tényleg a magyaroktól „kölcsönöztek”. De az „igazi” eredetmonda a Máramarosból származó Dragos vajda vadászata, majd Moldva alapítása. Itt is beszélhetünk „kölcsönzésről”, hiszen a máramarosi Hosszúmező és Máramarossziget címerében is tulokfej található. Ezek a magyar királyi és főúri vadászatok nyomán született jelképek.

– Térjünk vissza az egyesült fejedelemségek címerére…

– 1863-ban – ekkor már tényleg egyesült fejedelemségekről beszélhetünk, de még mindig török fennhatóság alatt – egy újabb legfelsőbb napiparancs rendelkezett a zászló- és pecséthasználatról. Az első cikkely szerint a hadsereg zászlaira a „szájában keresztet tartó római sast” kell helyezni, a második elrendeli: „a bölény és a sas együttesen alkotják Románia bélyegét, melyet az állam pecsétjén kell megjeleníteni”. Ezek nem voltak törvény által elfogadott címerek.

1863-ban Szathmári Pap Károlytól rendeltek egy újabb címerrajzot, melynek négyelt pajzsot kellett tartalmaznia szívpajzzsal. Ezt is elkészítette. Az alappajzs első és negyedik mezejében a „római sas”, a második és harmadik mezőben Moldva bölényfeje jelent meg, a szívpajzs kétszer vágott: kék-arany-vörös, népiesen kék-sárga-piros, ami nem Románia színeit jelentette, hanem az uralkodó Cuza család jelképét. Ezt a változatot sem fogadták el, ám ez képezte az 1867-ben törvényesített címer alapját, annak ellenére, hogy időközben más címertervek is készültek.

– Közben Cuzát eltávolították a trónról…

– Igen, 1866-ban az egyesült fejedelemségek uralkodójává Hohenzollern-Sigmaringen Károly német herceget választották. Ugyanabban az évben elfogadták az ország első alkotmányát, melyben az állam neve Románia. 1867-ben törvénybe foglalták a még mindig török fennhatóság alatt levő ország címerét.

A korabeli román szöveget mai címerleírás szerint fordítottam le: négyelt csücsköstalpú pajzs első kék és negyedik „sárga” (valójában arany) mezejében balra fordított fejű, szájában keresztet tartó „római sas”, Havasalföld jelképe. A második kék és a harmadik vörös mezőben őstulok-fej (itt már megjelenik a tulok!), szarvai között csillaggal, Moldva jelképe. A két felső mezőben, a hasítás mentén megjelenik a nap és a hold. A pajzsot királyi korona fedi. Románia pajzsának közepén, a szívpajzsban Őfelsége az Uralkodó címere, négyelt pajzs, első és negyedik mezeje „fehér” (valójában ezüst), második és harmadik fekete. Pajzstartók: balról oroszlán, jobbról bal kezében dák tőrt tartó dák nő. A pajzstartók alatt kék szalagon a Hohenzollern család jelmondata: Nihil Sine Deo (Isten nélkül semmit). A címersátor vörös, hermelinnel bélelve, fölötte királyi korona. Ezt a címert már hivatalosan elismerték.

– Úgy tűnik, Románia címereit magyarok alkották…

– Igen. Románia következő, 1872-ben elfogadott hivatalos címerét is Szathmári Pap Károly készítette, Nagy–Románia 1921-es címerét meg Keöpeczi Sebestyén József. Persze, nem pont saját elképzeléseik szerint, mert abba többen beleszóltak, de a végleges változatok az ő kezük nyomát viseli.

Bölény vagy szarvas?

Moldvának a román történelemtankönyvekből is jól ismert eredetmondája szerint Drágos, a Máramarosban a 14. század elején megtelepedő románok egyik vezetője bölényt üldözve jutott a Radnai- vagy a Priszlop-hágó túloldalára, ahol országot alapított – valójában Nagy Lajos parancsára kelt át 1352–53-ban háromszáz emberével a Kárpátokon (miután előzőleg részt vett a tatárokat onnan a székelyek segítségével kiűző Lackfi Endre hadjáratában), hogy az ottani országrészben is megvesse a magyar királyi hatalom lábát. A bölény lenyilazása közben a kedvenc kutyája is odaveszett egy folyóban, amit és az új „hazát” róla nevezte el Moldvának, a vad fejét az új fejedelemsége címeréül választotta, fővárosának pedig Moldvabányát (Baia) jelölte ki.

Egyes – köztük román – kutatóknak feltűnt a magyar csodaszarvas-mondához való hasonlóság, olyannyira, hogy Horváth Lajos meg is állapítja: „Drágos vadászata és moldvai honalapítása mondájának eredeti űzött állata a szarvas volt.” Ugyanakkor Moldvabánya első, még Drágos idejében alkotott és a 17. század végéig használt pecsétjén is egy visszafordított fejjel szaladó, agancsai között keresztet tartó szarvas látható – olvashatjuk Tánczos Vilmosnál. Magát a bölénymondát az 1504 táján keletkezett, egyházi szláv nyelven írt ún. Névtelen krónika őrizte meg számunkra.

„Szintén a Csodaszarvas-mondára emlékeztető elemeket őriz mindmáig a moldvai csángó leánykérés azon mozzanata is, amikor a vőlegény (nyirej) kérői – esetenként a regösénekeinkben vadászó, madarászó Szent István királyra, illetve az ő szolgáira is emlékeztető módon, mint az Istennek csúszó-mászó bogaraik a római császárnak vadászai, madarászai – elmondják, hogy a leányos háznál egy vadackának capásába akadtak, s a háziakon az említett vadackát, vadálatocskát, vadat, ünőt követelik” – hívja fel a figyelmet a Turán 2003/6. számában Takács György.