Minek látszik?

Borcsa János

2017. szeptember 19., 00:112017. szeptember 19., 00:11

Megjelenése, 1959 óta szerintem nem született jelentősebb magyar regény, mint az Iskola a határon. Ebben az esetben a címbeli határ szó szerint is értendő, lévén hogy arról a katonai alreáliskoláról kapunk képet, amelyben maga a regény írója, Ottlik Géza (1912–1990) is diákoskodott az 1920-as években, akkor a Hunyadi János nevét viselte az intézmény, és a magyar–osztrák határhoz közeli Kőszeg városában működött.


A középkori Kőszeg váráról ugyancsak említés történik Ottlik regényében, az egyik növendéknek különösen felkelti az érdeklődését a Mohács után hat évvel, 1532-ben történt várostrom. Hallott ő erről mesélni Kőszegen egyszerű embert és előkelőt egyaránt. A város emlékezetében elevenen élt. Abban az évben ugyanis új útvonalon, a Dunántúlon keresztül indult Bécs ellen a török, s ekkor Kőszeg vára, a néhány száz fős őrség s a lakosság huszonöt napig állt ellen a szultán rettentő haderejének, aki ezt követően már nem is vállalkozott a Bécs alatt felsorakozott keresztény hadakkal való összecsapásra. Az ott és akkor történtek alapján méltán emlegetik hát a krónikák Bécs bástyájaként Kőszeget...


Az Iskola a határon két diákszereplője egy nyugodtabb órában ugyancsak az egykori kőszegiek hősies ellenállásáról beszélget a sportpályák környékén, aztán egyikük a következő elmélkedésbe kezd: „Fura dolognak látszik a nyugati határ szélén védeni egy kis várat a belülről jövő töröktől, amikor az ország már elveszett, s az ellenség itt már éppen kifelé menne. Nem is lett volna értelme, ha a védők nem tudják, hogy a hazájukon kívül még egy sokkal kisebb és egy sokkal nagyobb hazájuk is van; s ezt mind a kettőt megvédték: a városukat, ahol születtek, és a világrészüket, ahol senki sem borotválta a koponyáját.”


Ma is elmélkedhet az ember a régmúlt eseményeken – tulajdonképpen így lehet jelen a múlt –, hogy tényleg milyen dolognak is látszott az, amikor egy elveszett országban védtek egy kis várat a kőszegiek, végváriak és civilek, de értelemszerűen a keresztény Európát is, s felteheti ugyanezt a kérdést napjainkra vonatkozóan is, mikor kis ország kívánja érvényesíteni jogait határai biztonságát illetően, ugyanakkor láthatni, hogy az európai értékek is védelemre szorulnak, sőt Európának a saját, zsidó-keresztény hagyományaira alapozott megújulásra van szüksége, mondják egyre többen és hangosabban mérvadó nyugati politikusok, közszereplők is.


A történelem nem ismétli önmagát? De mégis, úgymond fura dolognak tarthatjuk a mai helyzetet is, hogy magyar vallja magáénak ama gyökereket legkövetkezetesebben. Igaz, az összefogás, illetve egyetértés köreinkben ilyen téren már távolról sem oly egyértelmű, mint amilyen a kőszegieké volt egykoron...


Bizalommal fordulhat a remekművekhez a mindenkori olvasó, mert útja során eligazítást kap, döntései meghozatalában segítik. Ottlik regényének például egy helyi történelmi eseményre vonatkozó eme kis epizódja mindenképpen, legalábbis ami a magyarság és a mai Európa egyik sarkalatos kérdését illeti, mondhatnók, a civilizációk harcát..

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés