Minden korosztályt megszólítanak a Szent György Napok

A Szent György Napok fesztiválhétvégéjének kínálatából újabb helyszínekről és rendezvényekről tájékoztatták a sajtó képviselőit a városnapok szervezői.

Bodor Tünde

2024. április 10., 16:572024. április 10., 16:57

A múlt évihez hasonló struktúrával és programfelépítéssel várják a fiatalokat “A bázison”, a cigarettagyár területén, ugyanis az bevált és vonzónak bizonyult – tájékoztatott Vargha Fruzsina alpolgármester. Öt helyszínen különböző jellegű tevékenységekbe kapcsolódhatnak be a fiatalok, mindenki találhat a maga ízlésére való tevékenységet. Szakmai és kézműves jellegű, illetve zenei programokból áll össze a műsor, amely a környék lakosságára való tekintettel déltől éjfélig tart.

Idén az elektronikus zene lesz a középpontban, és nem marad el a Spotlight tehetségkutató sem, amelyre 29-en jelentkeztek a városból és környékéről, közülük 9-nek biztosítottak fellépési lehetőséget. Az elmúlt években több sikertörténet is itt kezdődött, tudtuk meg, többek között a Raklap együttes vagy az Erdély szerte ismert előadó, Kese is innen kapott lendületet.

A Mindcourtban kapnak helyet a közönségtalálkozók: Lidia Buble-val, a Bagosssy Brothers-szel, a Halott Pénz együttes tagjaival, de itt lesz Hevesi Kriszta, az ismert magyarországi szexuálpszichológus is, aki a párkapcsolatok intim, szenvedélyes oldaláról fog beszélni.

A kézművességet kedvelők szépítő kencéket alkothatnak Fazakas Katával, illetve hímezhetnek és más kézimunkatechnikákat is tanulhatnak a Craft Zone-ban, de lesz pszichológiai műhelymunka is, továbbá aktív kikapcsolódási lehetőségként teqball, tollaslabda és csocsó.

Galéria

A Borudvarban, mely idén a Székely Nemzeti Múzeum melletti romkertben kap helyet, hat borárustól és egy pálinkakésztőtől lehet majd beszerezni jófajta itókákat, ugyanakkor itt zenei ínyencségeket is kínálnak: régizenét (Codex együttes), marokkói zenét (Chalaban), magyar népzenét, illetve balkánit vagy világzenét (Napfonat együttes, Besh o drom) és a dzessz és a blues sem hiányozhat (New Fossils, Hajdú Klára Quartet, David Luca Trió, Bega Blues Band) – hallhattuk Erdei Anitától, a Kónya Ádám Művelődési Ház munkatársától.

A Gyermekváros mozgalmas, sokszereplős programokat kínáló része idén a központi parkban, csendesebb tevékenységekre invitáló része pedig a múzeumkertben berendezett három jurtában zajlik, tudtuk meg Dáncsuj Annamária főszervezőtől. A Guzsalyas jurtában többek között kötélveréssel, nemezeléssel, batikolással lehet ismerkedni, a könyves jurtában meséket hallhatnak, a Csodajurtában pedig hangszersimogatót találnak és művészi tevékenységekbe kapcsolódhatnak be a látogatók. Ugyanitt szombaton kosaras piknikre várják a családokat. Rossz idő esetén a múzeum hátsó épületébe költöznek a programok.

Galéria

Az Erzsébet-parkban zajló programok (tiroli, társasjátékok) közül kiemelkedik a mozgáskorlátozottak és más fogyatékkal élők helyzetére érzékenyítő akadálypálya, illetve idén is pár órára kihozzák a menhelyi kutyákat, hátha sikerülne örökbe adni néhányat. A részletes programot és minden egyéb tudnivalót a városnapok honlapján találhatják meg az érdekeltek.

Jó pont a szervezőknek, hogy a hulladék mennyiségének csökkentése végett idén a városnapokon csak visszaváltható poharakból lehet fogyasztani az italokat. A ZĂ KUP nevű praktikus akasztós poharat 10 lejes betétdíj ellenében lehet kiváltani. Ezt minden újabb adag ital igénylésénél visszaváltják, új, tiszta poharat kap a fogyasztó, ha pedig azt eredeti állapotában leadja, a betétdíjat is visszakapja.

Fotó: szentgyorgynapok.ro

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust