2025. június 19., 09:222025. június 19., 09:22
A munkaerőpiaci lehetőségek népszerűsége meglehetősen változó képet mutat, hiszen időről-időre más-más pozíciók kerülnek a radarra, ami egy adott intervallumban az értük folyó versenyt is fokozza. Sőt, nem ritka az sem, hogy olyan munkakörök tűnnek fel, amelyek pár évvel ezelőtt még nem is léteztek, ám az átalakuló céges struktúrák, a munkáltatói és munkavállalói elvárások, valamint a bővülő feladatkörök azonban ilyeneket is életre hívnak, hiszen nem ritka, hogy egy korábban részfeladatnak tekintett tevékenység komplett pozícióvá növi ki magát.
Ezek mellett persze a klasszikusnak mondható, többek által jól ismert munkák is folyamatosan elérhetők a piacon, még ha a lehetőségek eloszlása területileg nem is túl egyenletes. Napjaink egyik slágerszektora pedig kétségtelenül a logisztika, hiszen ezen belül sok különböző feladatkör és pozíció érhető el, így széles rétegek találhatják meg számításaikat ezen a területen. A sofőrállások, és ezen belül a futármunkák is, e szegmens részei, amely tulajdonképpen az egyik legfontosabb kivitelezési fázishoz kapcsolódik.
A sofőrállások régóta népszerűnek mondhatók a piacon, ahogy a futárállások keresettsége is régre vezethető vissza, az utóbbi években tapasztalható kiemelt figyelem ugyanakkor újdonságnak számít. A változást a COVID-járvány miatti lezárások hozták el, amikor gyakorlatilag minden szektor leállt, kivéve a logisztikát. Ennek köszönhetően ugyanis sok, munkáját vesztett ember találta meg új munkáját ezen a területen, sokan sofőrként. Ezek a munkák pedig ma is sokakat vonzanak erre a pályára, legyen szó a fővárosról vagy vidékről. Ennek megfelelően egy futár Debrecen környékén is megtalálhatja számítását.
A hazai munkaerőpiacot sok szempontból jellemezhetjük egyenetlenséggel, hiszen például a munkahelyek mennyisége és minősége is rendkívül eltérő lehet a különböző országrészekre vetítve. A lehetőségek zöme természetesen Budapesten és környékén összpontosul, de a dunántúli régiók is erős gazdasági mutatókkal és magas színvonalúnak mondható munkahelyekkel képviseltetik magukat. Ezzel szemben a keleti országrész jelentős lemaradást mutatott, ami az elmúlt években történő beruházásoknak köszönhetően lassan csökkenni látszik.
A sofőrállások és a futármunkák azért is tekinthetők különlegesnek, mert az általánosságban tapasztalható munkaerőpiaci különbségek esetükben kevésbé, vagy egyáltalán nem jelennek meg. Egy futár Debrecenben is ugyanolyan körülményekkel és lehetőségekkel találkozhat, mint a fővárosban vagy annak környékén dolgozó kollégái. A munka apró részleteiben vagy épp a leterheltségben persze lehetnek különbségek, de a fizetés és a biztosított körülmények tekintetében nem jellemző jelentős differencia.
Debrecen álláspalettáján ráadásul sok ilyen és más logisztikai álláslehetőséget találunk, ami az ellátottság tekintetében is igazolja a fenti állításokat. Az új piaci szereplők megjelenésével ráadásul a környék logisztikai folyamatai is gazdagodnak, amely akár új munkahelyeket is teremthet ebben a szektorban. Így tehát egy futár Debrecen vonzáskörzetében ma is, és a jövőben is, sok változatos feladattal és fejlődési, előrelépési lehetőséggel találkozhat majd, ami a hosszabb távú terveket tekintve is vonzó ajánlat lehet sokak számára.
Egy futár Debrecen városában számos lehetőség közül válogathat, hiszen Hajdú-Bihar vármegye székhelyén belül és annak környezetében is napi szinten működnek az itthon is üzemelő nagyobb futárcégek. A munkalehetőségek között csomag- és ételszállító lehetőségek is felbukkannak, utóbbiak pedig akár alkalmi jelleggel, bérkiegészítésként is jól végezhetők. A logisztika persze a szakmán belül más lehetőségeket is kínál, amelyet az új szereplők felbukkanása is megerősít.
Bár a futárállások egyik fő vonzereje, hogy többségük már egy B-kategóriás jogosítvánnyal is végezhető, sokan döntenek úgy, hogy a szállítmányozás terén is szintet lépnek és egy magasabb kategóriájú, tehergépjárművekre is alkalmas jogosítványt is megszereznek. Ez a logisztikai állások területén is új kapukat nyithat meg, hiszen a teherszállítás ugyanúgy a logisztika szerves része és szintén igaz rá a futárállások kapcsán leírt kitétel, mely szerint a feltételek is meglehetősen kiegyenlítettek.
Egy futár Debrecen területén akár ezen a munkakörön belül is megtalálhatja a hosszútávú boldogulás kulcsát, de egy ilyen állás egy hosszabb fejlődési folyamat első lépése is lehet. A logisztikai szektor óriási térrel rendelkezik az előrelépésre, ami akár egy ennyire egzakt feladatkörön belül is sok különböző lehetőséget tartogat. A jövőre nézve pedig azt mondhatjuk, hogy ezek a munkák várhatóan hosszabb távon is stabilitást élveznek majd, hiszen ahogy pár éve már tapasztalhattuk, a logisztikai folyamatok gyakorlatilag sosem állhatnak le tartósabb időre.
(X – fizetett hirdetés)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!