Milyen a tél a vadföldön

Pár napja még szikrázóan sütött a nap, szinte tavaszias melegséggel töltötte be az ezüstösen csillogó, ősi jellegű bükköst. Most teljesen más kép tárul elő, az akkor büszkén és vitézen álló bükkök, mára egy megfáradt harcos képét mutatják a nehéz hótakaró alatt kornyadozva, összetörve. Már az évszakok sem a régiek, és ha így haladunk vége lesz a négy évszakos szép időknek, a farkasordító hideg teleknek. Azonban vadföldön a naptárhoz igazodva elkezdődhet a téli vadetetés. Észszerűbb most feltölteni az etetőket, sózókat, mintsem a térdig érő hóban cipekedni, habár abból is jut majd bőven, ha lesz egyáltalán akkora hó ezen a télen.

Március végéig kell takarmányozni

A téli takarmányozás száz–százhúsz napig tart általában, decembertől március végig, időjárástól függően. Zömében szemestakarmány, főképpen kukorica kerül ki a területekre, ez idényszerűen cukorrépával egészül ki. A szemes takarmánnyal való szórás, etetés napi rendszerességgel történik, főképpen a vaddisznók, medvék számára. Az erdő többi lakója is szívesen fogyasztana a terülj-terülj asztalkámról, de nem igen tűrik a körülöttük lármázó disznókat és a morcos megjelenésű medvéket. Viszont vannak közülük páran, amelyek hamar rájönnek arra, hogyha nappal érkeznek, akkor nekik is jut a finom csemegéből. Ezenkívül lédús és szálas takarmányokkal is etetünk, ez főképp az őzek és a szarvasok számára nagyon fontos. Szálas takarmányok közül a lucerna, lóhere, szarvaskerep és sarjú kerül az őz- és szarvasetetőkbe. Ha az erdőn járva-kelve üres etetőket találunk, az nem a vadgazda könnyelműségét jelenti általában, ugyanis a bokrokra, ágakra kihelyezett takarmányt szívesebben fogyasztja a vad, ezért észszerűbb így tálalni nekik.

Vadak lencsevégen

A megfelelő minőségű és mennyiségű takarmány biztosítása jelentős munkát és anyagi támogatást igényel a vadásztársaságoktól, amelyek a medvekvóta megszűnése óta igen nagy gondokkal küszködnek. A vadetetés mellett télen zajlanak a hajtások is, ami komoly munkát, szervezést és odafigyelést igényel. A hajtás előtti napokon figyelni kell az adott területeket, a vadak mozgását, idejében kell értesíteni a hajtókat, vadászokat. Az eredményes vadászat esetén a lőtt vad kezelését, feldolgozását is megfelelően kell elvégezni.

A selejtezés is a téli hónapokban történik, ilyenkor kerülnek terítékre a beteg, sovány, sérült egyedek, habár felénk a selejtezés nagy részét elvégzik a nagyragadozók, főképpen a farkasok.
Az első hó megérkezésével az erdő addig titokzatos világa nyitott könyvként tárul ki, a friss hóban mindenfele nyomokra találni, így egy megközelítő állománybecslést is lehet végezni, hogy mennyi vad található a területen.

Izgalmas az a fajta nyomkövetés is, aminek nem a vadászat a célja, hanem a vad lencsevégre kapása. Úgy cserkelni be a vadat, hogy az ne vegyen észre, nagy tapasztalatot, kitartást igényel. Ugyancsak különleges hangulata van annak is, amikor lesből, egy építményből várakozik a megfigyelő a vadra, pláné akkor, ha saját kezűleg építette azt. Télen ezek a zárt, fűthető lesek alkalmat nyújtanak az éjszakai kint létre. A hajnalban kezdődő nyomkövetés délutánra rendszerint a lesbe vezet. Az ablak előtt szótlanul ülve, várakozni, olykor órákat is, sokak számára unalmasnak tűnhet. De a természet mindig mutat magából valamit, amin el lehet csodálkozni. Majd mikor a vad megjelenik, az addig lassan ballagó idő megáll.

Az erdészek karácsonya

Az erdészeti szakszemélyzet életében is áll a bál, a vegetáció leállásával megkezdődnek a nagyobb köbmennyiségű erdőkitermelések. A hótakaró védelme alatt az alig pár centis, alátelepült zsenge csemeték kevésbé sérülnek meg, így ép és egészséges fává cseperednek majd. A fakitermelő csoportok munkáját is nagyban megkönnyíti a fagyott talaj, egyszerűbb a húzás, szállítás és a fák sem keverednek bele az iszapos sárba. A mínusz fokok és vastag hótakaró embert próbáló tud lenni néha, szóval nem ingyen kapják a kenyérre valót a szakmában dolgozók. Az erdészek napjai sem telnek unalmasan, a hideg beálltával hirtelen életmagra kapnak a „kétlábú hódok”, akik éjjel-nappal aktívak. Megnő az illegális favágások, kísérletek száma, így sem éjjele, sem nappala, sem hétvégéje, sem ünnepe nincs az erdő őreinek. A szent ünnep közeledtét is a szakmában dolgozók érzik a legjobban, ahogy szaporodik az angyalkáknak írt levelek száma, úgy szaporodnak az addig évekig gondozott, derékban elvágott karácsonyfának elvitt fenyők száma. Ha nem figyel oda az ember az „angyalka” nagy károkat tud okozni a fiatalosokban.

Szép ünnep, jó ünnep a karácsony, de elment már az erdész kedve tőle. Azért, hogy pár napig díszekben pompázzon valamelyik meleg szobában, az addigra évek óta gondozott, a lágyszárúakat, gyomfa fajtársait, kórokozókat legyőző, embermagasságú fenyő, ezért az életével fizessen, mikor már mindenhol lehet vásárolni az erre termesztett fenyőféléket. Hát nevezzük igazságtalannak.

De ez is, mint minden más lassan feledésbe merül, telnek múlnak a napok, barkába borulnak a fák, és újra madárdaltól lesz hangos az erdő, mert újra itt a tavasz, mikor más szelek fújnak vadföldön.
Tavasszal, mindaddig míg volt ragadozó kilövési kvóta (medve, farkas, hiúz), igen nagy volt a nyüzsgés-forgás a vadőrök életében. A márciusi, áprilisi napokban gyakran csak étel-ital utánpótlásért, mosakodni és szeretteik üdvözlésére tértek vissza a civilizációba a szakemberek. Etették a medvéket, figyelték őket napokon át, ami valójában álmatlan éjszakák sorozatát jelentette. Nappal volt idő egy kis pihenésre és más teendők elvégzésére, mint például a sózók újratöltése, nyomok figyelése, agancsgyűjtés, vadászati építmények építése, régiek javítása stb.

Elveszett a varázsa

Mostanság azonban mindennek elveszett a varázsa, nincs vadászat, így elmarad a nagy odaadás, mivel senkit nem ösztönöz olyan munka elvégzése, minek sem eredménye, sem pedig babérja. Ettől eltekintve a szakemberek elvégzik a szükséges munkálatokat, most sem maradnak üresen a sózók, most is állnak az új és régi építmények, most is etetik a vadakat, de ma már minden más. Egy kapitális medve látványa nem hoz senkit már olyan lázba, a gyerekesen játszó bocsok látványa nem csal már olyan széles mosolyt az arcokra, hiszen „csak feleszik” a nem nekik kihelyezett kukoricát, élelmet. Nem engedik be a tisztás szélén körbe-körbe szaladgáló, csíkos malacokat, a szoborként álló kocák csak nézik, és csorgatják nyálukat, hogy milyen nyugodtsággal és gőggel ropogtatják a nekik szánt élelmet az éhes medvék. A többi medve, amelyik épp nem a lesnél ólálkodik, lehet, hogy most fosztja ki az alig pár perce malacozott koca almát, vagy pöttyös szarvasborjút, őzgidát, esetleg egy háziállatot lógat szájában.

Mindaddig, amíg volt kilövési keret, ez másképp volt, a medvék nagy része soványan, éhesen indult a lesek irányába annak reményében, hogy előző évhez hasonlóan a télen felélt zsiradék nagy részét e két hónap alatt visszaszedjék magukra a számukra kihelyezett táplálék-kiegészítővel, hiszen ilyenkor a vegetációnak, zsenge fűnek, friss hajtásoknak se híre, sem hamva még. Ekkor keletkeznek a legnagyobb erdei vadkárok is, mik a köztudatban alig vannak jelen, több száz fiatal fenyő bánja a medvék ébredését. A fiatal fenyveseket járva döbbenünk rá, hogy valójában mekkora károkat okoznak a medvék, mikor lépten-nyomon fehéren virít a fiatal fák törzsének alsó része. Amíg a medvék nagy része az etetőhelyek körül töltötte el idejét, és várta a tavasz ébredését, addig sokkal háborítatlanul zajlott más helyeken az utódnemzés, a házi állatok újra legelőhöz szoktatása, és kevésbé volt jellemző az ember–medve-konfliktus.

Fejtörést okoz az erdőtelepítés

Az idő melegedésével nem fáznak már annyira az emberek, valamelyest csökken az illegális favágások száma, az erdészek is fellélegezhetnek pár napig. Majd a hótakaró eltűnése és a talajszinti fagy megszűnése után az egyik legfontosabb esemény következik, az erdőtelepítés, a csemeteültetés. Talán ez okozza a legnagyobb fejtörést a szakmabelieknek, hiszen nehéz manapság embert találni az ilyen munkálatokra. Vannak helyek, hol évek óta ugyanazok a csoportok végzik a munkálatokat, itt csak a csemeték és emberek szállítását kell megoldani, ami a munkálat könnyebbik része, viszont, ahol embereket kell toborozni, egyenként betanítani, ott sok energia, idő és pénz is odavész. Az utóbbi időben elég sok pályázati lehetőség könnyíti meg a szakma e részét, bevonták a civil szférát, önkéntesek százai vesznek részt országszerte az ilyen megmozdulásokon. Az itt résztvevő személyek jóhiszeműen, odaadóan végzik a rájuk szabott feladatot, annak tudatában, hogy ők is tesznek valami jót a környezetükért, a jövő nemzedékének érdekében. Már több éve mi is együtt dolgozunk a Mihai Eminescu Trust alapítvánnyal, melynek célja az erdélyi erődtemplomos falvak kulturális és természeti örökségének megőrzése és újraélesztése. A természetvédelmi projektek egyike az Egy erdő minden iskolának, amely az ACCOR Ültetünk a bolygóért programjához tartozik. Az ültetések a helyi iskolák és erdészetek együttműködésével zajlik, ahol a diákokat a tanárok és erdészek felügyelik, és csak helyi őshonos fafajok kerülnek elültetésre.

Mi a bardoci és erdőfülei iskolával együttműködve szerveztük meg az ültetést, ahol összesen több mint száz személy vett részt a két nap alatt. A projekt biztosította számunkra a csemetéket, a szükséges szerszámokat, a szállítást, egy kis csomagot minden résztvevő számára, mely tartalmazott egy szendvicset, csokit, vizet és egy pólót. Mindkét napot egy közös ebéddel zártuk, ahol válaszoltunk a résztvevők minden utólagos kérdésére. A gyerekek nagy lelkesedéssel és odafigyeléssel végezték a munkát napi 3–4 órán át, dacolva olykor az időjárási viszonyokkal. Gyereknevetéstől, ricsajtól csengett az erdő minden zuga. Betekintést nyertek a vadgazdálkodás és erdőgazdálkodás világába egyaránt, mely nagy örömet okozott számukra, és az sem mellékes néhányak szerint, hogy a szabadban voltak pár órát, távol a civilizációtól, és együtt a természettel, az egyik diákot idézve, „ez a világ másik arca”. A projektben résztvevő iskolák ökológiai laborhoz járó felszereléseket kaptak, a gyerekek egy felejthetetlen élményt.
Az ültetések befejezése után kezdődhetnek az egyéb munkálatok. A terület minden részét be kell járni, és feltérképezni az esetleges károkat, melyek a tél folyamán a viharos szelektől, a nedves és vastag hótakaró következtében keletkeztek. A beültetett területeken meg kell számolni a csemetéket, hogy ősszel, az újraszámláláskor lehessen tudni, milyen arányban éltek meg, és következő tavasszal mennyit kell pótolni.

A vegetáció beindulásával elkezdődnek a nevelő munkálatok is, a felszabadító vágások, tisztító vágások.

Továbbra is ellenőrizni kell az esetleges erőkitermeléseket, az üzemterv által előírt további bélyegzéseket és munkálatokat.

Román Richárd, Kelemen László