Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2019. szeptember 19., 00:112019. szeptember 19., 00:11
Aki rendszeresen követi Bayer Zsolt show-ját a Hír Televízióban, könnyedén fel tud idézni megannyi tragikomikus sajtóhírt a nyugati világ elfajzottságával kapcsolatban az apák szoptatásától a gyermekvállalás megtagadásán keresztül történő „klímavédelmen” át az emberevés ötletéig, mely egy svéd professzor szerint az emberiség fennmaradását meghosszabbíthatja, és egyben a környezetvédelemnek hatékony útja.
Kevés olyan fontos létparancs áll a magyar nemzetpolitikai elitje előtt, mint az, hogy ezt az őrületet ne engedjük be Magyarországra. Ebben minden törvényes eszköz nemcsak megengedett, hanem unokáink jövője iránti felelősségből eredendően kötelező módon bevetendő.
Nem könnyű, mert az őrületnek vannak önjelölt, illetve a nyugati önsorsrontás manipulátorai által fizetett importőrei. Az ő számukra az a „haladás”, ha a mi óvódásaink agyát is megfertőzik mindenféle perverzióval azok, akik kitalálták és futtatják a „szakállas nőként” elhíresült Conchita Wurstot és a többi hozzá hasonlót. Ezen importőrök egyike Révész Sándor, megveszekedett SZDSZ-es újságíró, aki legutóbb azzal örvendeztette meg a HVG olvasóközönségét, hogy megpróbálta őket érzékennyé tenné szegény pedofil embertársaink irányában.
Sokan már attól hidegrázást kaptak, egyébként érthető módon, hogy Révész abbeli véleményének adott hangot, hogy a pedofília nem bűncselekmény, hanem lelkiállapot. De ezen még elfilozofálhatunk. Más kérdés, hogy az általa vizionált jólelkű, perverziójának nem engedő pedofilról soha senki nem fogja megtudni, hogy pedofil, ergo nincs mitől tartson az illető. Az viszont, hogy a pedofil képregények legalizálását javasolja ismét, azt hiszem, minden normális gondolkodású embernél kiveri a biztosítékot.
Révésznek ugyanis nem ez az első megszólalása a témában, öt éve „A pedofil is ember” címmel fejtette ki a maga (ál)érveit a rajzolt gyermekpornó legalizálása mellett.
S akkor felsejlik az emberben, hogy az idei Pride-hónap egyik „Love is love” plakátja bizony a pedofil kapcsolatokat is beemelte az elfogadandó modellek közé.
Úgy vélem, joggal teszi fel a kérdést minden jóérzésű ember: mi jöhet még ezután?
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!