
Nemzetközi tudományos értekezlettel ünnepelte 25. születésnapját a LAM Alapítvány. Az illyefalvi konferencia-központban tartott eseményt ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke nyitotta meg, aki negyedévszázaddal ezelőtt, fiatal illyefalvi lelkészként lerakta az intézmény alapjait.
2017. szeptember 18., 00:242017. szeptember 18., 00:24
Nemzetközi tudományos értekezlettel ünnepelte 25. születésnapját a LAM Alapítvány. Az illyefalvi konferencia-központban tartott eseményt ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke nyitotta meg, aki negyedévszázaddal ezelőtt, fiatal illyefalvi lelkészként lerakta az intézmény alapjait.
Jó érzés kimondani, hogy a LAM Alapítvány 25 éves – fogalmazott a püspök, aki felidézte: óriási lelkesedéssel fogadták az 1989-es eseményeket.
– Nem szégyellem azokat a lelkes és bizakodó pillanatokat, amelyeket a 90-es évek eleje jelentett számunkra. Akkor azt hittem, hogy mindent meg lehet változtatni és minden megváltoztatható. A LAM megjelenése ebből fakadt. Mint felelős értelmiségi, aki nemcsak a lélekért, hanem az egész emberért felelősséget érzett, arra gondoltam, hogy meg kell változtatni az itt élő földműves emberek életét – mondta megnyitóbeszédében Kató Béla.
Kifejtette: hamar rájött, nem lehet „segélyekre berendezkedni, mert „dolgos székely népünk nem csinált semmit, csak a segélyeket kezdte várni”. Indítványozta, ne segélyt, hanem olyan eszközöket adjanak, amiből megélhetnek az emberek.
– Természetesen semennyi pénz, semmilyen támogatás nem lett volna elég, ha nem sikerült volna elhitetni a fiatalokkal, hogy az ő életük is megváltozhat, de dolgozni kell – jelentette ki Kató Béla, aki hozzátette: akkor sem volt könnyű, de most sem az, hiszen újabb és újabb kihívásokkal kell szembenéznie annak a fiatal csapatnak, amely átvette az alapítvány irányítását.
„A reformáció 500 évének csak az 5 százalékánál tartunk, de jó úton haladunk”, állapította meg Ungvári Éva, a LAM Mikrohitel Rt. igazgatótanácsának elnöke.
– Nagyon sok olyan embert ismerek, akik a LAM segítségével Svájcban dolgoztak, támogatást kaptak, itthon vállalkozást alapítottak, s azt sikerre vitték – mondta Tamás Sándor. – Valamennyiükben az a közös, hogy szemléletváltáson estek át, és egy ilyen szemléletváltásra lenne szükség egész Székelyföldön – mutatott rá Kovászna megye tanácsának elnöke.
Az agrártudományi panelben az Illyefalváról elszármazott dr. Bardócz Zsuzsanna, a táplálkozástudományok nyugalmazott professzora meglehetősen borús képet festett a jövőről A Föld állapota és az egészséges élelmiszerek című előadásában.
Dr. Márai Géza, a Szent István Egyetem címzetes docense azzal indokolta, hogy az európai uniós csatlakozás után nem csökkent a kontinens keleti és nyugati fele közötti különbség, hogy létezett volna egy „háttéralku”, amely szerint keletnek a szerepe a nyersanyagtermelésben merül ki, a nagy hozzáadott értékű feldolgozó ipar a nyugat kiváltsága maradt.
Dr. Ratkos József mérnöktanár, az Ökológiai Termék Előállítók Klaszterének elnöke szerint akkor lehetünk sikeresek, ha megvizsgáljuk, hogy eddig „mit nem csináltunk igazán jól”.
Messze a legjobb előadást dr. Sikó-Barabási Sándor, a Kovászna megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság vezetője tartotta. Egészséges és biztonságosa élelmiszerek? című prezentációjára visszatérünk. <
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!