Megválaszolt kényes kérdések

Dr. Szakály Sándor történészt, egyetemi tanárt, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Bizottságának tagját a gyulafehérvári román nagygyűlésről, a trianoni diktátumról, annak előzményeiről és utóhatásairól kérdeztük.

Bedő Zoltán

2017. szeptember 06., 00:012017. szeptember 06., 00:01

Dr. Szakály Sándor történészt, egyetemi tanárt, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Bizottságának tagját a gyulafehérvári román nagygyűlésről, a trianoni diktátumról, annak előzményeiről és utóhatásairól kérdeztük.

– Tulajdonképpen mi történt 1918. december 1-jén Gyulafehérváron?


– Az erdélyi románok képviselői kimondták, hogy ők a Román Királysághoz kívánnak csatlakozni, és több ígéretet is tettek az önkormányzatiságra, autonómiára és nyelvhasználatra vonatkozóan, melyeket azonban a mai napig nem tartottak be. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy a gyulafehérvári román nagygyűlést követő, december 22-i kolozsvári magyar nagygyűlésen elutasították a Romániához való csatlakozást. Éppen ezért a népek és nemzetek általuk kimondott önrendelkezési joga értelmében a döntéshozó nagyhatalmaknak ebben a kérdésben népszavazást kellett volna elrendelniük.


– Mennyiben befolyásolta ez a nagygyűlés Erdély sorsának további alakulását? Volt-e hatása a trianoni békediktátumra?


– Megítélésem szerint alapvetően nem, ugyanis az antant-hatalmak már a háború vége előtt megrajzolták Európa új határait, és azt se felejtsük el, hogy Erdélyt már 1916-ban Romániának ígérték. Tehát a gyulafehérvári román nagygyűlésnek gyakorlatilag nem volt jelentősége, ezzel csak utólag ruházták fel némely történészi és politikusi megnyilvánulás magyarázataként, alátámasztásaként.


– A gyulafehérvári nagygyűlés után lett volna-e értelme a katonai ellenállásnak?


– Ez egy súlyos, szakmán belül is vissza-visszatérő és vitát gerjesztő kérdés, melyre én azt szoktam válaszolni, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia által elveszített háborút a Magyar Királyságnak utólag nagyon nehéz lett volna megnyernie. Egy esetleges ellenállás viszont a későbbi döntéshozókat talán rákényszeríthette volna a határok megfontoltabb és igazságosabb meghúzására. Az viszont bizonyos, hogy a román csapatokat nem lett volna szabad az antant által kijelölt demarkációs vonalakon (Erdélyben a Maros folyón – szerk.) átengedni.


– A Tanácsköztársaság megalakulása, vagyis a kommunista hatalomátvétel befolyásolta-e a trianoni tárgyalásokat?


– Nem, ugyanis – amint már említettem –, Magyarország sorsa már jóval azelőtt eldőlt, amint az új határokat rögzítő és már 1919 márciusában elkészült térképek léte is igazolja. Ezeken ugyanis 1920-ban már nagyon keveset módosítottak.


– Hogyan lehetne kilábalni a trianoni traumából?


– Területi kiigazítás most nem lehetséges, hiszen, ha a nagyhatalmak azt akarták volna, hogy a kommunizmus kelet-európai összeomlása után Magyarország határai megváltozzanak, akkor ez a döntés az esetleges tiltakozások ellenére is megszületik. Éppen ezért azt kell elérni, hogy a határokon kívül rekedt magyarok a szülőföldjükön úgy érezzék magukat, mintha a hazájukban élnének. Ez viszont az anyanyelv használatának és alkalmazásának korlátozatlan gyakorlása, valamint a bíróság előtti egyenlőség megvalósítása nélkül nem lehetséges. Ennek érdekében a Romániában élő magyarságnak fel kell mutatnia mindazon értékét, melyekkel a különböző területeken rendelkezik, az elért eredményeket ugyanis előbb-utóbb értékelni fogják.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés