Megszavazta a londoni alsóház az előrehozott parlamenti választás kiírását

Ha a törvénytervezetet a felső kamara, a Lordok Háza is jóváhagyja, ami biztosra vehető, az Egyesült Királyságban a kormány indítványa alapján december 12-én tartják a választást.

Székely Hírmondó

2019. október 30., 09:242019. október 30., 09:24

Az alsóház hétórás vita után, harmadik olvasatban 438-20 arányban hagyta jóvá a javaslatot. Ez a szavazatarány arra vall, hogy számos ellenzéki képviselő tartózkodott.

Közvetlenül a végszavazás előtt a képviselők elutasították a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt módosító javaslatát, amelyben december 9-i választási időpont szerepelt.

Boris Johnson miniszterelnök előzőleg háromszor próbálkozott az előrehozott választás kiírásának alsóházi elfogadtatásával parlamenti határozat formájában, mindháromszor sikertelenül.

A következő választás a parlament mandátumának hosszát öt évben rögzítő, 2011-ben kelt brit törvény értelmében 2022-ben lett volna esedékes. A törvény alapján kétharmados támogatásra - a jelenlegi létszám alapján 434 voksra - lett volna szükség az alsóházban ahhoz, hogy parlamenti határozattal ki lehessen írni az előrehozott választást.

Ez elengedhetetlenné tette, hogy a Munkáspárt is megszavazza a javaslatot. A Labour azonban eddig rendre elzárkózott Boris Johnson indítványának elfogadásától, azzal az elsődleges érvvel, hogy a választás előtt ki kell zárni a brit EU-tagság megállapodás nélküli, rendezetlen megszűnését. Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője azonban az árnyékkormány keddi ülése után bejelentette: mivel az Európai Unió előző nap beleegyezett a Brexit elhalasztásába három hónappal, megszűnt a rendezetlen kilépés veszélye, és így teljesült a Munkáspárt által szabott feltétel.

Kedden a kormány törvénytervezet formájában terjesztette ismét a ház elé az indítványt, és ennek jóváhagyásához egyszerű többség is elég volt. A sors fintoraként azonban ezúttal megvolt a kétharmados többség is, sőt azt néggyel meg is haladta a támogató voksok száma.

A kedd esti alsóházi jóváhagyás után a tervezet a Lordok Háza elé kerül, amelynek szintén mérlegelnie kell az indítványt és a felsőházi tagok részéről esetleg felmerülő módosító javaslatokat.

Teljesen valószínűtlen azonban, hogy a felső kamara bármiféle módon késleltetné az előrehozott választásról szóló indítvány végleges jóváhagyását, és a javaslat II. Erzsébet királynő ugyancsak formalitásnak tekinthető jóváhagyása után a hét végéig törvényerőre emelkedhet.

A kormányzati indítványhoz a kedd esti alsóházi jóváhagyás előtt több ellenzéki módosító javaslat érkezett. Ezek között szerepelt a szavazási jogosultság korhatárának leszállítása 18 évről 16 évre, valamint az, hogy a választáson részt vehessenek az Egyesült Királyságban élő külföldi EU-állampolgárok is.

A Downing Street közölte, hogy ha ezeket a Ház megszavazza, akkor Boris Johnson visszavonja az előrehozott választás kiírását célzó indítványt. Ezeket a módosító javaslatokat azonban az ülést vezető alsóházi alelnök végül nem vette fel a napirendi pontok közé, így ezekről nem is szavaztak a képviselők.

A napirendre került egyetlen módosítási javaslat a korábbi, december 9-i választási időpontot célzó munkáspárti indítvány volt. A Labour ezt azzal az indokkal terjesztette be, hogy így a konzervatív kormány a parlamentben már nem tudta volna újból benyújtani a Brexit feltételrendszerét rögzítő megállapodást ratifikálás végett.

A Downing Street már a szavazás előtt tényként közölte, hogy Boris Johnson semmiféleképpen nem fogja a választások előtt újraindítani a Brexit halasztásának kezdeményezése után leállított ratifikációs folyamatot, az ellenzék álláspontja szerint azonban ebben az ígéretben nem lehet megbízni, és ezért kell minél előbb feloszlatni a parlamentet. A korábbi időpont leszavazása miatt az alsóházi végszavazáson számos ellenzéki képviselő nem vett részt.

A brit választási törvény szerint a parlamentet a választás időpontja előtt 25 munkanappal kell feloszlatni. Ez azt jelenti, hogy a parlamentet várhatóan november 6-án oszlatják fel, és akkor kezdődik hivatalosan a választási kampány.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés