Megoszlanak a vélemények arról, hogy legyen vagy ne vízierőmű a Nagy-Bászkán

Közmeghallgatást hirdetett március 6-ra a zágoni önkormányzat a Nagy-Bászka folyóra építendő törpevízerőmű ügyében. Egy viszontagságos történetű, még a Ceaușescu-korban elkezdett beruházásról van szó, melynek krónikája tovább folytatódik.

Bodor Tünde

2025. március 07., 12:042025. március 07., 12:04

A múlt század nyolcvanas éveinek elején kezdeményezett beruházásnak több mint 40 éves, szaggatott története van; és még nincs lezárva. A környezetvédelmi minisztérium honlapján Az elektromos energia termelésének fokozása megújuló energiaforrásokból és a környezetre kifejtett hatás követése a Szurduk-Sziriu vízerőműnél – ez a címe annak a közmeghallgatásnak, amelyből egyet szerdára, a Buzău megyei Nehoiuban, a másikat csütörtökre a Kovászna megyei Zágonban szerveztek. Azért erre a két településre, mert ennek a két településnek a közigazgatási területén lenne a duzzasztógát, illetve a vízgyűjtő. A Nagy-Bászka befogott vizét 16 kilométer hosszan és 4 méter átmérőjű csövekben juttatnák el a 488 méterrel lejjebb levő Nehoiașu II erőműhöz.

A minisztérium honlapján közzétett hatástanulmányban írottak szerint a Nagy-Bászkára építendő vízgyűjtő gátja a völgy kijáratánál mintegy 100 méter szélességű lenne és kb. 400 000 köbméter vizet tárolna. A létesítmény helye jelenleg csak erdei utakon közelíthető meg, a településektől, a forgalomtól távol levő helyen van.

A törpe-vízerőmű ellen vehemensen tiltakoznak a környezetvédő aktivisták, egyrészt a hasonló beruházásoknál tapasztalt és itt is várható környezetrombolás miatt, másrészt klímavédelmi megfontolásból. Szerintük a folyó vizének eltérítése több kilométeren át kiszárítaná a patak medrét, védett halfajok eltűnéséhez vezetne, ráadásul a folyó érinti a Pintilő Natura 2000-res természetvédelmi területet is.

2021-ben a Declic civil közösség bíróságon kérte, hogy Kovászna Megye Tanácsa ne hosszabbítsa meg az általa kiadott és abban az évben lejárt építési engedélyt, valamint a Környezetvédelmi Ügynökséget arra szólították fel, hogy vonja vissza jóváhagyását. Többek között hivatkoztak, hogy a beruházást a Természetvédelmi Világszövetség (angolul: International Union for Conservation of Nature and Natural Resources, rövidíítve IUCN) is mélységesen elítéli.

2022-ben a Kolozsvári Táblabíróság semmisnek ítélte a megyei tanács által kibocsátott építési engedélyt, mivel az annak alapjául szolgáló környezetvédelmi engedély nem felelt meg a vonatkozó jogszabályoknak. A Declic szerint a környezetvédelmi beleegyezés jogellenességét az élőhely-irányelv helytelen átültetése okozza, amelynek eredményeként új szabálysértési eljárás indult Románia ellen.

Megkérdeztük Neagu Gheorghe-t, a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Hivatal igazgatóját is arról, hogy mi a véleménye a létesítményről. Mivel éppen a Környezetvédelmi Minisztérium szervezi a közmeghallgatást, tehát a fölöttes intézmény, az igazgató nem is mondhatott volna mást, mint azt, hogy „az országos energiatermelési stratégia részeként megvalósuló befektetés nagyon hasznos, mert megújuló energiákra alapoz, megvalósítása pedig országos érdek, mint ahogy az olcsóbb energia is az”.

Macove Florin zágoni alpolgármester érdeklődésünkre kifejtette, egy kis területű vízgyűjtőről van szó, melyért nem kellene nagy erdőségeket feláldozni. Nézetében Zágon érdekei nem sérülnek, mi több, mivel a község területén lenne a beruházás, még valószínűleg olcsóbban is hozzájuthatnának az vízerőmű által termelt villamos energiához.

Kommandónak ugyan nem érinti a területét a beruházás, a civilek szerint viszont neki is veszítenivalója lenne. Kocsis Béla polgármester viszont úgy vélekedik, vélhetően sokat nyerne a község: elsősorban azt, hogy már nem lenne zsákfalu jellege, mert a leendő gáton aszfaltos út is átvezetne a szomszédos Buzău megyébe, gyakorlatilag kinyílna a tér számukra. És mivel az eredeti elképzelések szerint a tó felső pontja alig 6 kilométerre lenne a településtől, turisztikai szempontból is nyereség lenne.

Képünk illusztráció.

Fotó: Pixabay

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust