Meglett az idei Miss Tehén is

Szombaton és vasárnap szarvasmarhák, juhok, kisállatok, mezőgazdasági gépek foglalták el a Kovászna és Csomakőrös közti egykori lőtér területét, ahol a Székelyföldi Gazdanapok társrendezvényeként megtartották az AgroFeszt- Kovászna megyei gazdanapokat.

2019. szeptember 24., 00:012019. szeptember 24., 00:01

Gyerekprogram, pónilovak

Galéria
A szervezők odafigyeltek a gyerek szórakoztatására, így részükre külön sátrat állítottak, ahol a kovásznai 104-es Havadtőy Sándor Cserkészcsapat 45 cserkésze, illetve Kuki bohóc foglalkozott a gyerekekkel. Molnár Erzsébet cserkész lapunknak elmondta, hogy deszkafestést, kopácsolást, forgácsfonást, gólyalábbal való sétát, varázshomokozót, nyuszisimogatást biztosítottak a gyerekeknek.

A kétnapos eseményen természetesen egyéb tevékenységek is várták a fiatalokat, többek közt a csíkszentkirályi Flay Paws egyesület agility kutyaügyességi bemutatót tartott. Benedek Viktória alapító tag kérdésünkre elmondta, hogy ez a fajta kutyaügyességi bemutató inkább egy Magyarországon elterjedt verseny, idehaza még csak a szárnyait bontogatja, ezért ő maga is magyar színekben szokott részt venni a megmérettetésen.

A kicsik másik kedvenc foglalatosságát az árkosi Barabás Lovarda paripáinak megülése jelentette. Berde Orsolya edzőtől megtudtuk, hogy két póni-, illetve két nagy lóval érkeztek a fesztiválra, és a gyerekek motiválásaként még tombolanyereményt is biztosítottak a jegyvásárlás mellé, amivel lovaglási lehetőséget nyerhettek az árkosi lovardában.

 

Fajtyúkok és nyulak kiállítása

Galéria
Sokak kedvence volt a kisállat-kiállítás, amelyet a sepsiszentgyörgyi Háromszéki Kisállat- és Fajbaromfi-tenyésztők Egyesülete hozott el a rendezvényre.

Bartha Balázs, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, hogy már másodszor vesznek részt ezen az eseményen. Ezúttal tyúkokat, gyöngytyúkokat, nyulakat hoztak a kiállításra. Az állatok közt olyan fajtyúkok voltak, mint a New Hampshire, vagy a nyusziknál a nemrég kitenyésztett Székely Nyúl, meg a Németóriás.

Az egyesületi elnök megjegyezte: ezen állatok értékek változó, függ a fajtától is, de egyes nyuszikért 400 lejt is elkérnek, míg a tyúkokért a 200 lejt is.

Szaktanácsadás, továbbképzés

Galéria
A Székelyföldi Gazdaszervezet Egyesületének keretében működő Falugazdász Hálózat saját sátorral volt jelent az AgroFeszten. Ők a rusztikus, szalmabálás ülőhellyel kialakított környezetben adtak szaktanácsot az érdeklődő gazdáknak.

Bokor Gábor agrárszakértőtől megtudtuk, hogy a gazdák különböző kérdésekkel fordultak hozzájuk, voltak, akik a szarvasmarha-takarmány kapcsán kértek felvilágosítást, másokat pedig a közös eladás lehetősége érdekelt. Az utóbbi, vagyis a közös eladás kapcsán a szakemberek megjegyezték, hogy ennek sikeressége érdekében mindenképp szükség van a szövetkezeti mozgalomra, összefogásra.

Az ilyefalvi LAM Alapítvány standjánál a továbbképzési lehetőségekkel ismerkedhettek meg az érdeklődők. Mint az Klárik Attila, a LAM igazgatója elmondta, ezúttal főként az őszi továbbképzési kínálatot mutatták be, mint pl. a pálinkafőzést. Ezen képzések többsége akkreditált, vagyis államilag elismert szakképesítő oklevelet kapnak a résztvevők.

 

Mezőgazdászok kedvencei

Galéria
Az AgroFeszten teret kapó géppark nagy érdeklődésnek örvendett, főleg a mezőgazdászok körében. Ezúttal a Nexxon főként gumiabroncsokkal érkezett a bemutatóra, míg a Titan Nation forgalmazó Case IH traktorokat hozott el a helyszínre. Hadnagy Sándor eladási ügynök elmondta, hogy egy kisebb, 55 lóerős, valamint egy nagy, 115 lóerős traktorral érkeztek. Megtudtuk, hogy egy ilyen bemutató során, nemcsak a gépek képességeit ismertetik a gazdákkal, hanem egyúttal tájékoztatják őket a finanszírozási lehetőségekről, hogy miként (banki kölcsönnel, készpénzzel, vagy pályázat útján) vásárolhatják meg azokat.

 

Főtt a gulyás, készült a hamburger

Galéria
A kétnapos esemény szerves részét képezte a főzőcskézés. Szombaton a kovásznai Pokolsár Egyesület csapata gulyáslevest készített „Pokolsár módra”, Bereczki Árpád vezetésével. A szomszédjukban a Jégermesterek épp marhahúsból készítettek hamburgert. A csapat részéről Bokor Hajnalka (képünkön jobbra) megjegyezte, hogy egy speciális recept szerint készítik a hambit.

Az Illyefalvi Szarvasmarhatartók Egyesületének csapata Benkő Samu irányításával borjúpörköltet készített szarvasgombával. A Bodzafordulói Állattenyésztők Egyesülete, aminek szakácsa Gheorghița Florea volt, ugyancsak borjúpörköltet rotyogtatott. Florea megjegyezte, hogy bár az egyesületük többször, ő a maga részéről először vesz részt az AgroFeszten, és nagyon jól érzi magát, teljes mértékben elégedett a programmal, valamint a szervezéssel.

 

Bioterméké a jövő

Galéria
A fesztiválon teret kapott a terménybemutató. Volt, aki mézzel érkezett, volt, aki zöldségekkel. Az esztelneki Vass Rezső (képünkön), aki családi vállalkozásban, 12 áras melegházban termeli a bio-zöldségeket, többek közt kápiát, paprikát, paradicsomot hozott a bemutatóra.

Lapunknak elmondta, hogy bár a bio-zöldség kisebb, mint a génmódosított társa, viszont sokkal egészségesebb és ízletesebb. Vass szerint a jövő a bio-termékeknek kedvez, ugyanis nyugaton, ahol már egyre inkább tudatosabban vásárolnak az emberek, jóval inkább költenek pénzt a természetes, és egészséges bio-zöldségek megvásárlásra, mint a génmódosítottakra.

 

Helén, a tehén

Galéria
A gazdanapok egyik kiemelkedő pillanatát, mint minden évben, idén is a szarvasmarha-szépségverseny, illetve a Miss Tehén megválasztása jelentette.

A többször ellett kategóriában első és harmadik helyezést értek el Pastor Nicolae jószágai, míg második lett Kanabé Gergely szarvasmarhája.

Egyszer ellett kategóriában Kanabé Gergely jószága győzött, ezt Munteanu Vasile és Enea Marius kérődzői követték.

Vemhes üszök közt szintén Kanabé Gergely tehene jeleskedett, utána Ferencz Alpár és Pastor Nicolae szarvasmarhái sorakoztak fel.

A növendék csoportban Pastor Nicolae jószága győzött, amit Kanabé Gergely és Kovács Gyula állatai követtek.

A Miss Tehén díját ezúttal a szentléleki Kanabé Gergely, Helén nevű vemhes üszője vihette haza. Az évek során már több elismerést, köztük Miss Tehén-díjakat is jószágainak tudó gazda lapunknak elmondta, hogy Helén egy német bikától származik, viszont Kanabé farmján született meg. Kanabé hozzátette: egy jól fejlett egyedről van szó, ami nagy reményekkel kecsegteti majd, mert a jövőre nézve várható, hogy jól fog termelni Helén.

A gazda (képünkön) elmondta: náluk családi hagyomány a szarvasmarhatartás, mert pl. ő ezt a gazdálkodást az édesapjától vette át, és jószágaival megyei és országos versenyeken is megfordult.

 

Szervezők: Kovászna Megyei Szarvasmarha Tenyésztők Egyesülete, a Kovászna Megyei Juhtenyésztők Egyesülete, az AgroSIC Közösségek Közötti Társulás, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyesületének falugazdász hálózata, Kovászna Polgármesteri Hivatala, helyi gazdaszervezetek, Kovászna Megye Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatósága, valamint Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség Kovászna megyei kirendeltsége.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust