Meghalt a beteg, de az agya tovább élt

Egy kanadai intenzív osztályon az orvosok eléggé nehezen magyarázható esettel találták szembe magukat. Miután az összes létfenntartó gépet lekapcsolták négy, végzetes kórban elhunyt páciensnél, az egyikük agya továbbra is jól kimutatható agyműködést produkált; jóval az után is, hogy klinikailag halottá nyilvánították.

A jeleket 10 perc 38 másodpercen keresztül kiválóan lehetett rögzíteni, pedig az elhunytnak nem volt sem pulzusa, sem pupillareakciója. Mégis, a páciens agyhullámai olyannak tűntek, mintha a mélyalvás fázisában lenne (delta-hullámokat figyeltek meg nála). Ez teljesen más, mint amit patkányok esetében tártak fel, a rágcsálók lefejezésénél úgynevezett majdnem azonnali „halálhullámokat" észleltek a kutatók.

Emellett az is kiderült, hogy a halált valószínűleg minden ember másként tapasztalhatja meg, az egyes elhunytakról készített EEG-felvételek ugyanis csak kevés hasonlóságot mutattak a halál előtti és utáni állapotokhoz képest.

"Szignifikánsan különböztek az egyének EEG-hullámai az arteriális vérnyomás megszűnését megelőző 30 perc és az azt követő 5 perc közötti időintervallumban" – magyarázták a kutatók.

Az orvosok először arra gyanakodtak, hogy valami műszaki probléma lehet a megmagyarázhatatlan jelenség hátterében, az eset alapos kivizsgálása során azonban egyértelműen kiderült, hogy egyetlen műszer sem hibásodott meg, mindegyik pontos eredményt mutatott. A halál utáni agyműködésre tehát nem volt sem technikai, sem biológiai magyarázat.

A szakértők annak is utána néztek, hogy a korábban említett halálhullámok az embereknél is megfigyelhetők-e. 2011-ben egy másik kutatócsoport patkányok lefejezését követően vette észre, hogy pontosan 1 perccel a halálos csapás után az agy egy óriási jelkitörést produkált. Az elmélet alapján ez a kicsúcsosodás lehetett az élet és a halál közötti végső határ. Az embereknél viszont ez a szembetűnő szignál nem volt észlelhető.

Nem a mostani az egyedüli meglepő megfigyelés. Korábbi, 2016-os állatkísérleteknek köszönhetően kiderült, hogy több mint 1000 olyan gén van, ami napokkal az élőlény pusztulását követően is funkcionált.

Ami a legmeglepőbb, hogy e gének aktivitása nem lecsengést, hanem éppen ellenkezőleg, erősödést mutatott.

A rágcsálóknál 515 ilyen gént azonosítottak, ezek több mint 24 órával az elhullást követően is teljes gőzzel működtek. Ami a zebradániókat illeti, náluk 548 gén funkcionált még 4 nappal az állatok elhullását követően is.

A kutatóknak azt is sikerült megállapítania, hogy a halál után bekapcsolt gének többsége vészhelyzetben aktiválódik (például gyulladásos folyamatot indít be), de olyan gént is találtak, ami az embrió fejlődése során lép működésbe, és utána – egészen a halálig – „nem hallunk róla" többet.

A „tovább élő" gének között voltak olyanok, amelyek a daganatok kialakulásában játszanak szerepet.

Fontos mindenképpen megjegyezni, hogy a The Canadian Journal of Neurological Sciences című szaklapban megjelent megállapításokat csak óvatosan szabad kezelni, hiszen azok mindössze egyetlen halott tanulmányozásából származnak. Annyi azonban biztos, hogy agyunk működésével – és pusztulásával – kapcsolatban még számos rejtély vár megfejtésre.

(Origo)