
Az elmúlt évi tevékenységekről, a jelenlegi állapotról, jövőbeli elképzelésekről, tervekről, megvalósításokról és nehézségekről beszélgettünk a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatójával, Szonda Szabolccsal.
2022. március 24., 00:112022. március 24., 00:11
– Mi emelendő ki a tavalyi történések közül?
– A koronavírus okozta nehéz helyzetben már az is nagy eredménynek számít, hogy sikerült átvészelni egy újabb évet. Megtanultunk egyensúlyozni a megszorítások okozta akadályok és az ezek enyhülésével adódó lehetőségek között. Amikor az épületben nem fogadhattuk közönségünket, az ablakon keresztül szolgáltuk ki az olvasókat, vagy házhoz vittük a könyveket. Ezek kiválasztására már az internetes katalógusunkban is van lehetőség, felhasználói fiók létrehozását követően, de telefonon vagy e-mail-ben is be lehet jelenteni az igényt. A normális időkben megszokott 40-50 rendezvényből tavaly 30-at tudtunk megvalósítani, ami nem is olyan rossz arány.
– Mire használták a bezárások következtében felszabadult időt?
– Állományrendezési munkálatokra, online programok megvalósítására, a székhelyünk és környéke csinosítására, hogy a vészhelyzet múltával remélhetőleg visszatérő közönség még vonzóbbnak találja azt. Rendbe hoztuk a hátsó udvart, a főépületben és fiókkönyvtárban meszeltünk, polcokat cseréltünk, felújítottuk a kábelhálózatot és a kamerarendszert.
– Miként működtek a megszorítások közepette?
– A visszahozott könyvek hosszas karanténba helyezését elkerülendő, fertőtlenítő gépet vásároltunk. Széleskörű, a megye és Erdély határait Magyarország felé túllépő összefogást kovácsoltunk össze a Szívből jövő könyvajándék akciónkkal, a hátrányos sorú gyermekek olvasnivalóval történő ellátása érdekében. Továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk a gyerekeket célzó tevékenységek megszervezésére, amely hálás és az utánpótlás biztosításában elengedhetetlen feladat, gondolok itt a Csodalámpa olvasóklubra, a Könyvkaland vetélkedőre és hasonló programjainkra. Ide sorolandó a csernátoni Haszmann Pál Múzeummal közös diákvetélkedő és olvasótábor, amelyet az elmúlt kilenc alkalomtól eltérően műhelytalálkozó formájában, de ugyanazt az élményt nyújtó módon sikerült lebonyolítani. A tinédzserek számára pedig beindítottuk a szabad beszélgetésekre alkalmat nyújtó olvasó- és filmklubot, ezzel megvalósítva rég dédelgetett elképzelésünket. Mindezek ellenére nem könnyű feladat a közönség visszacsalogatása, mert a járvány egyfajta befelé fordulást okozott az emberekben, amit talán nehezebb lesz leküzdeni, mint a vírust.
– A könyvállomány bővítése terén volt-e visszalépés?
– Fenntartónknak, Kovászna Megye Tanácsának köszönhetően nem, továbbra is folyósította az ehhez szükséges összegeket. Tavaly közel négyezer kötettel bővült az állományunk. Ugyanakkor érkeznek rendszeresen adományok is.
– Mit tapasztaltak, a kényszerbezártság okán megnövekedett szabadidő fokozta-e az olvasási kedvet?
– A számok az ellenkezőjét mutatják, hiszen 2020-ban egyharmadával csökkent az aktív olvasóink száma 2019-hez viszonyítva. A tavaly újonnan beiratkozott 500, valamint a 3500 körüli aktív olvasónak és a megközelítőleg 33.000 könyvtárlátogatásnak köszönhetően jó irányú elmozdulás volt tapasztalható, de még mindig nem értük el a járvány előtti szintet.
– Van-e elképzelésük, hogy ezen a folyamaton miként tudnának lendíteni?
– Például az első sepsiszentgyörgyi könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál megvalósításával, amelyen már hónapok óta dolgozunk, kezdeményező társszervezőként, több más intézménnyel. Erre május 26. és 29. között kerül sor SepsiBook elnevezéssel a Sepsi Arénában, élménynek szánt kínálattal és programmal.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!