Megemlékeztek Wilhelm Wegenerről

Több százan jelentek meg a német befektető által a városnak adományozott Wegener-parkban, ahol elsőként Ruszka Sándor református lelkész szólt az egybegyűltekhez, Mózes könyvéből idézve. „Tisztelt megemlékezők, ez a több ezer éves bibliai történet, amit idéztem, felmutatja annak a jelentőségét, amikor valaki szívén viseli egy városnak a sorsát. (…) Bennünket ma itt városunk egy kedves személyiségének elvesztése gyűjtött össze, késztet imádságra. Néha pontosan az elmúlással való szembesülés vezet az ima útjára. Amikor elvesztünk valakit, aki hozzánk közel állt, szerintem a legtermészetesebb hozzáállás az ima. Nem is akármilyen: hálaima. Hála az életért, hála mindazért, amit az elhunyton keresztül mindannyian kaptunk. Wilhelm Wegener, aki nem véletlenül díszpolgára Kézdivásárhelynek, vállalkozóként volt jelen városunkban. Ő maga, a maga módján, a saját útján, a saját helyén, a saját eszközeivel szolgálta városunkat, közösségeinket. Áldozott jótékonysági célokra, legfőként a kórházra, kultúrára, támogatta egyházainkat, szociális tevékenységeinket. Különösen hozzánk nőtt ez a park, melyet ő adományozott városunknak, számomra a gyerekeimen keresztül. Főként a járványhelyzet idején, amikor szabadtéri rendezvényeken itt találkozhattunk” – mondotta a református lelkész, aki szerint a park mindig is emlékeztetni fog a város jótevőjére. Zorán Az én városom dalának egy strófáját idézve hozzátette: Wilhelm Wegener sorsa összefonódott a városéval és a városé egy kicsit az övével.

A két készruhagyár részéről Bakk-Vitális Mária Kinga vezérigazgató emlékezett Wilhelm Wegenerre. „Május negyedikén, amikor Wilhelm Wegener úr eltávozott égi hazájába, egy életciklus zárult le, tátongó űrt hagyva lelkünkben. Halála előtt három héttel találkoztunk vele utoljára itt, Kézdivásárhelyen, többen ültünk a vacsoraasztalnál, és meghitt hangulatban beszélgettünk vele a jövőről, közös álmokat szőttünk és még nevettünk is. Mint mindig, most is bízott a jövőben, és minket is erre biztatott. Első látogatása óta több mint harminc év telt el. Szerette Kézdivásárhelyt. Vonzotta kisvárosunk hangulata, az itteni szorgalmas és az őt befogadó emberek közössége. Így nem volt kérdés, hogy a nadrággyártásban hagyománnyal rendelkező kis városunkban hozza létre vállalkozását. Bízott bennünk, az itteni emberek szavahihetőségében, szorgalmában, tapasztalatában, és ezt az évek alatt sikerült is megerősítenünk benne. Tanítómesterünk, mentorunk volt. Munkája iránti elkötelezettségével, embert szerető és elfogadó viselkedésével erősített minket a mindennapok nehézségei alatt is. Mindenre figyelt. Mindenből a legjobbat akarta és hozta el hozzánk hazájából, Németországból. Támogatásai maguktól beszélnek. Általuk városunk jótevője, mecénása, tiszteletbeli polgára lett. Szívügye volt minden, ami ebben a városban történt. Saját alapítványát is ezzel a céllal hozta létre, lehetőséget adva számunkra, hogy átlépve városunk határait is, ott segítsünk, ahol és amikor erre szükség van. Fájó szívvel búcsúzunk el tőle ebben a gyönyörű parkban, amelyet ránk bízott megőrzésre az utánunk következő nemzedékek számára. A nyugdíjas parkkedvelők hálájának és megbecsülésének a jele az a pár szál virág, amelyet elsőként helyeztek el az alapítókő talpazatához. Érdemeit felsorolni hosszú, és nincsenek rá szavak megköszönni mindazt, amit értünk tett. Csupán lelkünkben érezzük a hirtelen elválás fájdalmát, értelmetlenségét. Tudjuk, hogy hálánkat, önzetlen szeretetünket és köszönetünket érzi most már onnan, odafentről” – mondotta a készruhagyárak vezetője.

Hozzátette: lánya, fia és unokái nem lehettek jelen a közös imán, hiszen az elhunytat kísérték utolsó útjára. Arról biztosították őt, hogy folytatják az általa elkezdett nagy művet, legyen szó üzleti életről vagy a város és környéke felkarolásáról. Június végén édesapjuk emlékére a nevét viselő parkban szimbolikus jelentéssel bíró emlékfát ültetnek el, a városi önkormányzat pedig emlékplakettet avat fel.

A katolikus egyház részéről Kovács József segédlelkész mondott búcsúbeszédet. „Főhajtásra jöttünk ebbe a csodálatos parkba, amely nem csak nevét viseli és őrzi Wilhelm Wegener úrnak – akire kegyelettel emlékezünk a mai napon – hanem lelke szépségét, szíve önzetlenségét és másokért hozott önzetlen áldozatát is bizonyítja. Wegener úr életének egyik színe a Kézdivásárhelyhez való kötődése, amit bizonyítanak a beruházásai, a felépített gyárak, a park, amelyet céhes városunk egyik ékének mondhatunk. Gyakori itt tartózkodása, kötődése felcsillantotta értékeit. Árulkodik arról, hogy egy másokért, a közért élő és szívesen áldozó ember volt. Ezt igyekezett városuk már 1999-ben, a díszpolgári cím átadásával értékelni és kiemelni” – mutatott rá a segédlelkész, aki elmondta, az elhunyt lelki üdvösségéért a szentmisét május 31-én 7 órakor mutatják be a Boldog Özséb-templomban. Ezt követően Kertész Blanka Reményik Sándor Viszontlátásra című versét adta elő, majd a jelenlévők hálájuk és kegyeletük lerovása jeléül együtt imádkoztak a lelkészekkel.