Még van remény

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán

Bedő Zoltán

2019. szeptember 25., 00:162019. szeptember 25., 00:16

A félretájékoztatott és így félrevezetett román tömegek ugyanis a folyamatos heccelés hatására egyre erőszakosabbá válnak, ami előbb vagy utóbb belőlünk is kiváltja a védekezés keményebb formáit. És hiába a túlfizetett román titkosszolgálatok ellenünk csatasorba állított hada, a mélyben évtizedek óta forrongó indulatok felszínre törését a kritikus szint meghaladása után ők sem tudják megakadályozni.

Éppen ezért üdvözlendő minden olyan kezdeményezés, amely nem ámítás és üres ígéret, hanem az igazság megismerése és elfogadása, a tényekkel való szembesülés és szembenézés útját választva, a gondokra méltányos megoldásokat keresve és kínálva igyekszik levezetni a felhalmozódott feszültségeket. Résztvevőiként tiszta lelkiismerettel kijelenthetjük, hogy a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) szervezésében a múlt héten Sepsiszentgyörgyön lezajlott magyar–román találkozó közéjük tartozik.

Az ország különböző vidékeiről ide érkező román ifjúsági vezetők számára ugyanis a látottak, hallottak, megtapasztaltak betekintést nyújtottak egy előlük eddig elzárt, teljesen másnak hazudott világba. Ezáltal pedig rádöbbentek, hogy itt is többségében érző és jóindulatú, gondokkal és nehézségekkel küszködő emberek élnek, akárcsak a saját környezetükben. Rádöbbentek, hogy mi Erdélyben nem bevándorlók, hanem őslakosok vagyunk, így ezen a földön jogunk van a nyelvünk korlátozások nélküli használatára.

Ugyanakkor az ország szellemi kincsestárát gazdagító szokásaink, kultúránk megőrzéséhez is. A velük folytatott beszélgetések alkalmával pedig lemérhettük, hogy az őket Háromszéken ért élmények hatására kezdnek felszívódni a velünk kapcsolatban beléjük táplált előítéletek.

Van hát még remény a két nép közötti közeledésre, de ez csak akkor válik valósággá, ha őszinte párbeszédet folytatunk egymással, amelynek során a másik fél elé tárjuk vélt vagy valós sérelmeinket és törekvéseink indítékát. Mindebben a fiatalokra kell fektetni a hangsúlyt, mert őket még nem tudták a magyargyűlölettel végzetesen megfertőzni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés