
A tegnap délutáni baróti tanácsülésen a költségvetés módosítása mellett szó esett többek között arról, hogy lezajlott a Petőfi utcából a Víz utcába átvezető híd újjáépítésére kiírt közbeszerzés.
2017. szeptember 06., 00:302017. szeptember 06., 00:30
A tegnap délutáni baróti tanácsülésen a költségvetés módosítása mellett szó esett többek között arról, hogy lezajlott a Petőfi utcából a Víz utcába átvezető híd újjáépítésére kiírt közbeszerzés.
A Petőfi-híd újjáépítésének kivitelezője egy erdővidéki cég lesz, osztotta meg a tanácsosokkal a polgármester. Lázár-Kiss Barna hozzáfűzte, figyelmet fordítanak a munkálatra, azt szeretnék, hogy az idén legyen is kész az új híd.
Az egyik tanácsos kérdésére válaszolva megjegyezte, hogy az újonnan megépülő híd nem lesz szélesebb a jelenleginél (azon csak egy autó fér el), körülbelül huszonöt méter hosszú lesz, ám pillér nélküli. A jelenleginek van egy központi tartóoszlopa, ez azonban a patak magas vízállásánál gondot jelentett a rajta fennakadó hordalék miatt, így szakemberek, de a sürgősségi felügyelőség illetékesei is azt javasolták, az új hidat építsék pillér nélkül.
A városnak a munkálatra megvolt a pénze, a közbeszerzés lejárta után viszont jókora összeg még megmaradt belőle, így a városvezetés szándéka az, hogy kérelmezze, ne kelljen azt visszautalni a kormánynak, hanem engedjék meg, hogy a város később egy másik problémás híd felújítására költhesse.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!