Március 15-e Nagybaconban

Március 15-én Nagybaconban, akárcsak a korábbi években, idén is lovas felvonulás kezdődött az ünnep a délelőtti órákban, majd a református kultúrotthon előtt gyülekeztek azok, akiknek fontos volt a főhajtás 1848–49 hősei előtt.

Böjte Ferenc

2017. március 20., 00:152017. március 20., 00:15

Március 15-én Nagybaconban, akárcsak a korábbi években, idén is lovas felvonulás kezdődött az ünnep a délelőtti órákban, majd a református kultúrotthon előtt gyülekeztek azok, akiknek fontos volt a főhajtás 1848–49 hősei előtt.

 Itt is, akárcsak a bodvaji ünnepségen, Mihály Réka helybéli tanítónő köszöntötte a jelenlevőket, röviden ismertetve 1848 történelmi pillanatának jelentőségét. Kiemelte annak fontosságát, s mint hangoztatta, ma is tartozunk 1848 hőseinek, ezáltal emlékezetüket sem hagyhatjuk a múlt homályába veszni.

A program ismertetése után Simon András polgármesternek adta át a szót. Az elöljáró úgy fogalmazott, bár 1848 régen volt, az akkor történtekből nemzetünk olyan tanulságokat vonhatott le, melyek máig sem veszítették el érvényességüket.

– Ezek közül az egyik az, hogy megtanultuk, nem számíthatunk senki másra, csakis a magunk erejére, kitartására, ha haladni akarunk. Fontos, hogy ezt a fiataljaink is megértsék – fogalmazott.

Úgy vélte, a szabadság hőseiről nem szabad soha megfeledkeznünk, a láthatatlan szálakat, melyek a ’48-as forradalmat véghezvivő bátor emberekhez fűznek, nem szabad soha hagynunk, hogy elszakadjanak. Külön megköszönte az ünnepségen való jelenlétet azoknak a fiataloknak, akik arra lóháton érkeztek, ezzel téve látványosabbá a megemlékezést.

Nagy Kinga tanárnő hasonlóképpen arra mutatott rá beszédében, hogy számunkra ma is példaértékű útmutatónak kell lennie annak a nemzeti egységnek és összefogásnak, amit eleink tanúsítottak 1848-ban. Petőfiről, Jókairól, Vasváriról, Irinyiről mint olyanokról beszélt, akik az elnyomással szembeállva megalkották a szabadságot, akiknek akarata egybefonódott, így tudván véghezvinni azokat a tetteket, melyekre ma mi, utódok büszkék vagyunk.

– Kell, hogy történjenek olyan csodák, amiket tíz nemzedék megemleget! Példákat kell adni ennek a nemzetnek, amik a szíveket megerősítik – idézte Jókai szavait.

A beszédek után Farkas Sándor V. osztályos tanuló énekelt, majd a Benedek Elek Művelődési Egyesület kórusának dalai csendültek fel Molnár Sándor református lelkész vezénylésével. A helyszínen megkoszorúzták a hősök emlékére állított kopjafát, majd a központi kultúrotthonba vonultak az ünneplők, ahol istentiszteletet tartottak, az iskolások pedig ünnepi műsorral adóztak a forradalom és szabadságharc emlékének.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust