Már évek óta román polgármestert akarnak Zágonnak

Dan Tanasă hivatásos feljelentő internetes blogján kürtölte világgá, hogy Kiss József, Zágon polgármestere a tisztségével való összeférhetetlenség miatt mandátum nélkül marad. A községgazda szerint ez egy lejárató kampány része, egy újabb lépés azok részéről, akik már évek óta azon dolgoznak, hogy román polgármestere legyen Zágonnak.

2019. október 07., 00:232019. október 07., 00:23

A jogi előzménye a történetnek annyi, hogy az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) összeférhetetlenséget állapított Kiss József esetében, mert ő volt a végrehajtója annak a határozatnak, amelynek értelmében a községi legelőt bérbe adták a Zágoni Gazdálkodók Egyesületének, és ennek az egyesületnek a polgármester is tagja. A polgármester megtámadta az ANI határozatát, ám a Brassói Táblabíróságon pert veszített, majd szeptember 26-i végzésben a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék is elutasította a keresetét.

A helyzet tisztán látása végett Kiss József polgármester lapunknak elmondta, a szerződéskötés előtt a tanács 800 hektárnyi legelőjét alig 5-6 ember használta, ezért döntött a testület egyhangúlag arról, hogy adják bérbe a szóban forgó egyesületnek, mert ezáltal a helyi gazdákat segítheti az önkormányzat. A döntéskor a polgármester nem szavazott, hiszen nincs is szavazati joga, ám a testület felhatalmazta, hogy ő kösse meg a szerződést.

– Ha akkor nem fogadom el a felhatalmazást, törvényt szegek, mert ellentmondok a testület törvényes döntésének. Ha meg elfogadtam, ahogy tettem, akkor összeférhetetlenséggel vádolnak, miközben mi a helyi gazdákon igyekeztünk segíteni – mondja a polgármester.

Az elöljáró megjegyezte, valóban tagja az egyesületnek, de semmi hasznot nem élvez abból, hiszen ő maga hobbiból tart 3 szarvasmarhát és pár disznót, de azok nemhogy az udvarát, de még az istállót sem hagyták el.

Kiss József leszögezte, amit Dan Tanasă állít, az nem igaz, mert a büntetőtörvénykönyv augusztusban módosult, így az ellene hozott vádak már nem érvényesek. Tehát ő továbbra is tisztségben marad, hiszen sem anyagi kártérítésre, sem szabadságvesztésre nem ítélték.

– Itt inkább egy ellenem irányuló kampányról van szó, ami már több éve zajlik. Annak idején már Cășuneanu prefektus, aki amúgy jó barátom volt, megmondta, Zágonnak román polgármestere kell legyen, mert így akarja a politika. Ez pedig oda vezetett, hogy évek óta próbálnak félreállítani, mindmáig sikertelenül – magyarázta a polgármester.

Hangsúlyozta, őt nem csak a magyarok, hanem a románok is megválasztották, és ő maga a békés együttélés híve, hiszen a családjában is vannak román nemzetiségűek. Leszögezte, ha netán a prefektus mégis a felfüggesztése mellett döntene, akkor sem hagyja magát, jogi úton szerez érvényt igazának. Egyébként Tamás Sándor megyetanácselnök szerint sincs sem a kormánymegbízottnak, sem másnak jogalapja Kiss József felfüggesztésére.

 

„Kiss József polgármesternek nem volt döntő szava az egyesületben, nem volt haszna ez után, még csak állatai sem legeltek az egyesület által bérelt legelőkön. Úgy értékelem, az egyesülettel kapcsolatban mindent megtett, hogy minél többeknek a községből, a kisgazdáknak is hasznuk legyen a községi legelők után” – fogalmazott lapunk megkeresésére Bokor Gábor, a Zágoni Gazdálkodók Egyesületének elnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust