
A kézdiszentkereszti Tisztás és Tisztácska néptáncegyüttesek szeptember 16-án szüreti mulatságot szerveztek Boldizsár Erzsébet csoportvezető és Fákó Alpár Attila tánckarvezető irányításával.
2017. szeptember 20., 00:032017. szeptember 20., 00:03
A kézdiszentkereszti Tisztás és Tisztácska néptáncegyüttesek szeptember 16-án szüreti mulatságot szerveztek Boldizsár Erzsébet csoportvezető és Fákó Alpár Attila tánckarvezető irányításával.
A hagyományőrzők lovas–szekeres menete már délelőtt megkezdte végigjárni a községhez tartozó települések főutcáját, így hívva meg a lakosságot az esti szüreti bálra, amelyet a bélafalvi kultúrotthonban tartottak meg.
A táncegyüttesek apraja-nagyja helyi népviseletbe öltözve vonult, hegedű, brácsa és bőgő vidám hangjának kíséretében. Az egyik népdal a másik után csendült fel, amint rázendített Harai Hunor prímás és bandája, és minden megállóhelyen felcsíki táncokkal szórakoztatták a közönséget. A község elöljárói üdítőitalokkal és süteményekkel, a bélafalvi szülők pedig egy nagy kosár lángossal, kaláccsal és borral kedveskedtek a hagyományőrzőknek.
Este, az őszi pompába öltöztetett bálteremben a csőszlegények és leányok sóvidéki táncanyagból összeállított csősztánccal nyitották meg a bált. A hangulat remek volt, a csőszök vigyázták a szőlőt, a „tolvajok” lopták, és a mulatni vágyók pedig reggelig táncoltak a Tempo Band (Bartók Emil, Mike Alpár és Imre István) zenekar társaságában.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!