Lenni vagy nem lenni

Sprintben és keirinben (motorfelvezetéses üldözőverseny) is hatodik helyen végzett Szabó Norbert a barcelonai nemzetközi CL2-es kategóriájú pályakerékpáros bajnokságon.

2019. szeptember 17., 00:422019. szeptember 17., 00:42

Az idény utolsó versenyén Norbert sprintben a hatodik idővel kvalifikált. A verseny az első nyolcnak folytatódik, a többieknek gyakorlatilag véget ér. Az első nyolc helyezettet a rájátszás szabályai szerint párosítják: az első a nyolcadikkal, a második a hetedikkel, a harmadik a hatodikkal, a negyedik pedig az ötödikkel versenyez.

– Mehettem volna sokkal jobbat a kvalifikációban, hiszen egytized másodpercet kaptam attól a cseh versenyzőtől, akit két hete másféltizeddel megvertem. Így bekerültem ugyan a negyeddöntőbe, de egy kitűnő hazai versenyzővel estem össze, aki rövid úton elintézett, így maradtam a hatodik helyemmel, ami 65 értékes pontot ér – mondta el megkeresésünkre Norbert.

Számítása szerint ez „szűkön, de biztosan elég”. Ellenfelei helyezéseit is figyelembe véve az 57. helyre számít.

– Ez a Világkupa szempontjából valójában a 45. vagy 46. hely lesz, mert egy országból legtöbb két versenyző indulhat, tehát a „nagy” biciklis nemzetek képviselőiből lesz, aki elől van, de nem indulhat – magyarázza Norbert.

A vonalat a 45. hely alatt húzzák, majd még egyet húznak 50-nél is. Aki benne van az első 45-ben, annak biztosított a helye, aki 45 és 50 között van, az úgynevezett tartalék. A tapasztalat azt mutatja azonban, hogy 35–38-nál többen nem indulnak az első 45 közül, tehát még az 50. hely is gyakorlatilag befutónak számít – állítja a Sepsi SIC versenyzője.

Keirinben a kvalifikációban ismét majdnem fellökték, ezt valahogy elkerülte, és a középdöntőbe került, egy olasz, egy spanyol és három brit versenyzővel.

– Ha egy csapatból hárman vannak, az nem túl jó a többieknek, mert azok, ha összefognak, minden szabályt betartva is ki tudják taktikázni, hogy egyikükkel megnyeressék a futamot. Így nem volt más hátra, mint előre, engem húztak a motor mögé, s amikor a motor kiment, és láttam, hogy a mögöttem jövő cseh versenyző hátranézett, én belehúztam. Kissé reménytelennek tűnt a dolog, mert még 600 méter volt hátra, amit általában egyedül nem lehet megcsinálni, de ezek addig gyilkolták egymást hátul, hogy végül megnyertem, majd a döntőben, egy újabb „életveszélyes” helyzet után a hatodik lettem – mesélte Szabó.

Az UCI honlapján elérhető világranglista szerint Norbert a 62. helyen van sprintben és 77. helyen keirinben. A gond ezzel a táblázattal az, hogy két hete nem aktualizálták, tehát az utolsó két-három verseny gyakorlatilag hiányzik. A sportolók maguk is csak „matekoznak”, hogy ki, hányadik helyen van, hisz a közvetlen riválisok árgus szemekkel követik egymás teljesítményét.

A cél az volna tehát, hogy benne legyen a világ első 50 pályakerékpárosában, aki részt vehet a Világkupa-sorozatban. Az meg azért volna jó, mert onnan ki lehet jutni a tokiói nyári olimpiai játékokra. Ha az UCI frissíti honlapját, a számszerű, pontos eredménnyel visszatérünk.

Szabó Norbert támogatói a Sepsi–SIC, a Bertis, a Conico, az In-Nova, a Depo, a High Energy és a Román Kerékpáros-szövetség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust