Legelők tavalyi áron

A polgármesteri hivatal tulajdonában levő legelők bérbeadásának feltételei is a baróti helyi tanács asztalára kerültek annak múlt heti ülésén. A legelőket árverés útján adják bérbe a jelentkezőknek, azonban a kezdő kikiáltási ár megszabása már a tavaly is vitákat eredményezett, és ezúttal sem ment minden simán.

Böjte Ferenc

2017. február 28., 00:202017. február 28., 00:20

A polgármesteri hivatal tulajdonában levő legelők bérbeadásának feltételei is a baróti helyi tanács asztalára kerültek annak múlt heti ülésén. A legelőket árverés útján adják bérbe a jelentkezőknek, azonban a kezdő kikiáltási ár megszabása már a tavaly is vitákat eredményezett, és ezúttal sem ment minden simán.

Lázár-Kiss Barna polgármester most is azt fogalmazta meg, hogy számára a mezőgazdasági igazgatóság által közölt bérleti díjak a mérvadóak, amiken helyileg nem lehet változtatni. Ám volt, aki úgy vélekedett (például Pál-Szilágyi Zoltán RMDSZ-es tanácsos), hogy a mezőgazdaság az az ágazat, ahol előre nem lehet pontosan számolni, és valójában senki sem, még a mezőgazdasági igazgatóság hivatalnokai sem tudják megmondani, hogy egy adott díjszabással végül is ki jár jobban: a tulajdonos vagy a bérlő. Incze István úgy vélte, a bérleti díjat a legelőn termett zöldtömeg függvényében kellene megállapítani, Nagy István pedig azon az elven volt, hogy igazgatóság árait csupán ajánlásnak kellene tekinteni.

Azt mindenesetre leszögezték, hogy már a tavaly is próbáltak a helyi gazdáknak kedvezni – az első árverésen például csak ők vehetnek részt –, ennek ellenére a miklósvári legelőtestekből egyet sem, a felsőrákosiakból is csak kettőt sikerült kiadni. Miklósvárral kapcsolatban ráadásul több kérdés is felmerült. Először a falufelelős, Vajda Irén érdeklődött, miért a nagy különbség a Cseretető és a Makkoskert bérleti díjának tervezett kikiáltási ára között (720, illetve 440 lej/ha). A polgármester, miután közölte vele, hogy ezek a megye által kiküldött árak, megkérdezte tőle, hogy hol fog a falucsorda legelni, ha idén sem vesznek bérbe a miklósváriak legelőt? A polgármesteri hivatal álláspontja alapján elhangzottak szerint ugyanis azt lehetett leszűrni, hogy bár tavaly a miklósváriak nem vettek bérbe tanácsi legelőt, azokon mégis legeltetést folytattak.

– Ingyen nem legeltethet senki. A miklósvári gazdákat össze kell hívni, hogy valamit lépjenek ez ügyben, mert idén egészen biztos, ellenőrizni fogjuk a legeltetőket, és törvénytelenség esetén büntetéseket fogunk kiszabni – mondta Lázár-Kiss.
Kotecz Attila felsőrákosi tanácsos javaslatára, miszerint mégis jó lenne a tavalyi legelőáraknál maradni (azok 436 és 680 lej között voltak hektáronként), ötperces tanácskozási szünetet kért az RMDSZ-frakció, utána pedig módosítva az eredeti határozattervezetet, javaslatát helybenhagyták, a megjegyzéssel, hogy ha lesz legeltetési üzemterv, újratárgyalhatják az árakat. <<

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust