Legalizálják a marihuánát az ausztrál fővárosban

Elfogadta a kannabisz saját fogyasztást szolgáló birtoklását és termesztését engedélyező tervezetet szerdán az Ausztrál Fővárosi Terület (ACT) törvényhozása – közölték hivatalos források.

Székely Hírmondó

2019. szeptember 26., 11:182019. szeptember 26., 11:18

A 2020. január 31-én hatályba lépő új szabályozás szerint a főváros Canberrát is magában foglaló közigazgatási egység minden 18 év feletti lakosa maximum két tő kendert termeszthet személyes használatra (háztartásonként a felső határ négy tő), valamint legfeljebb 50 gramm száraz vagy 150 gramm friss kannabiszt birtokolhat.

Az indoklás szerint a most elfogadott törvény csökkentheti a kenderből készülő kábítószerek, a marihuána és a hasis használatának ártalmait, valamint várhatóan így többen kérnek majd segítséget a leszokásban is. Az ACT Ausztrália legkisebb közigazgatási egysége, amely a fővárosból és agglomerációjából áll.

Ausztrália más államaiban a kannabisz továbbra is illegális, és egyelőre nem tudni, hogyan hangolják majd össze a fővárosi körzet rendelkezéseit az ország többi részén érvényben lévő jogszabályokkal. Andrew Barr, az ACT miniszterelnöke azt mondta, az állam kormányzata védelmet biztosít majd azoknak, akiket a szövetségi törvények értelmében vád alá helyeznek. Ray Johnson, a terület rendőrfőkapitánya pedig hangsúlyozta, hogy a törvény végrehajtásában együtt fognak működni az ACT kormányzatával.

Christian Porter szövetségi főügyész szerdán megerősítette, hogy a rendelet az ACT hatáskörébe tartozik, ám leszögezte azt is, hogy az ország többi részén továbbra is érvényben van a kannabisz birtoklásának és termesztésének tilalma. Scott Morrison ausztrál miniszterelnök konzervatív kormánya következetesen ellenzi a kannabisszal kapcsolatos törvények enyhítését.

(hvg)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust