Le az álarccal!

Ha az ember Copacabana csodatengerpartja környékén születik, ahol nyüzsög a sok né… pardon, fehér–afro–brazil–amerikai, persze, hogy gatyára vetkőzik, és kergeti a labdát, amíg valamelyik menedzser el nem viszi egy helyi klubba, majd átröpíti Európába, hogy színt hozzon az ottaniak erőfocijába. De ha a zord sors a finn végtelenbe küld a gólyával, kivel focizzál, ha a legközelebbi halászfalu ahajt van vagy harminc mérföldre? Vagy türelmesen kutyagolsz odáig, vagy szaladsz, hogy ne dideregj, és megtörténik, hogy nem Forrest Gump lesz belőled, hanem Paavo Nurmi. Az a fenomenális finn futó, aki inkább kronométerrel a kezében versenyzett, azt nézegette, mert begörcsölt volna a nyaka a mind hátratekergetéstől, ha vetélytársait akarta volna ellenőrizni. A helsinki stadion bejáratánál szoborba meredve néz le mireánk, arca a finn tízmárkáson is ott díszelgett, amíg ránk sózott északi rokonaink is be nem léptek a junckeri diliházba.

Nos, ezt a Nurmit letiltották a Los Angeles-i olimpiáról, mert egy évvel azelőtt egy amerikai versenyen elfogadott egy 250 dolláros pénzjutalmat. Mondjuk, akkoriban az majdnem húszszor annyit ért, tehát 5000 dollár, egy Csíki negyedi garzon konyhájának az ára. Ugyanis a sportot amatőr szinten művelték, a nagy versenyeken a szervezők biztosították a szállást, a kaját, az útiköltséget, és slussz. A teniszben ugyancsak.

A hatvannyolcas világfelforduláskor jött el az ideje a képmutatás elvetésének, és végre elindultak a nyílt-open turnék, ahol profik és „amatőrök” együtt versenyeztek. Mert hogy a csodába várjuk el Pistától, hogy lehúzzon nyolc órát a IAIA-ban, és aztán kibekkelje Maradonát? Ez a hazugság ment mifelénk is, haszonnal, mert a románok az úgynevezett Universiade-versenyeken mindig a pódiumon feszítettek. Persze, mert míg a nyugatiak valóban amatőr diákokat küldtek, a román csapat gyakorlatilag a válogatottat jelentette, de papíron mind diákok, tanárok, edzők, diplomás dolgozók.

Én például együtt építettem a szocializmust a marosvásárhelyi vegyi kombinátban Mureșannal, az akkori nagy ASA róka-csatárával. Én ketteskategóriás vegyi operatőr voltam, neki megvolt a hatos, persze, azt sem tudta, merre leledzik a kombinát. Ilie Năstase kapitányi fizut kapott bakáéktól, miközben a tengeren túl nyerte a trófeákat (ma tábornok). De Jenei Imre is. Szánalmas!